Az orosz játékosok új lendületet adhatnak a Progymnak

Farkas Csaba az új játékosokról

    A Progym edzője, Farkas Csaba elismerően nyilatkozott a három új szerzeményről, elmondása szerint a fiatal orosz játékosok új lendületet adhatnak a csapatnak. Mint kifejtette, elsősorban a védekezés szempontját tartotta fontosnak, mondván olyan új hátvédekre volt szükség, akik a támadásokat is kellőképpen tudják segíteni.
    „Agilis, jól korcsolyázó hátvédek csatlakoztak a kerethez, akiken jól látszik az orosz hokiiskola: jól passzolnak, kreatívak, ugyanakkor keményen is tudnak játszani. Olyan védőkre volt szükség, akik a támadásokat is jól szervezik, irányítani tudnak az emberelőnyös helyzetekben, emellett pedig a lövőtechnikájuk is jó”
    Farkas Csaba elmondta, reméli, hogy hatékonyabb lesz a csapat védekezése, azaz a visszahúzódás helyett, nem adják fel könnyen a támadó harmadnál való játékot a „bekkek.”
    „Edzéseken többet is megmutattak ezekből a tulajdonságaikból az új játékosok, jó a fizikai állóképességük, és fiatal koruk ellenére rutinnal is rendelkeznek. Emberelőnyben és emberhátrányban is szerephez jutnak az új hátvédek, Makarov pedig szélsőt játszik majd. Ő egy technikás, gyors csatár, de nem lesz könnyű dolga, hisz neki van a legnagyobb konkurenciája: négy rutinos csatár valamelyikének a helyét kell elfoglalja a csapatban”.
    Az edző zárásként megjegyezte, a következő három – Sportul elleni – meccs jó alkalmat biztosít arra, hogy a sorok összeállítását próbálgassák. Az első találkozó szombaton 17.30-kor, a második vasárnap 11.30-kor kezdődik, az „egyetemistákkal” való harmadik összecsapást pedig a Románia-kupa csoportmérkőzésein rendezik.

(hockeyprogym.ro)
(Címfotó: Keresztes Zoltán)

Kérem ossza meg ismerőseivel: