Baksa Krisztina és Takáts Márton estje

November 16-án, szerdán este hét órától Baksa Krisztina és Takáts Márton, A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem hallgatói adnak koncertet a Vaskertes Általános Iskola dísztermében. A koncertre érvényesek az Ambrus Éva és a Bálint Ákos komolyzenei bérletek.


A fellépőkről:

Baksa Krisztina 1993-ban született Debrecenben. 2008-ban felvételt nyert a budapesti Bartók Konzervatóriumba. Ezzel egy időben a Porzsolt István ösztöndíj nyertese is lett. 2009-ben próbajátékkal felvételt nyert a CEI Nemzetközi Ifjúsági zenekarba mellyel több ízben koncertezett Olaszország és Románia koncerttermeiben. A középiskola évei alatt számos koncertet adott mind szóló, zenekari illetve kamarazenészként. 2012-ben felvételt nyert a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemre, ahol Koó Tamás, majd Varga István növendékeként folytatja jelenleg is tanulmányait. Az iskola mellett a 2012-ben alakult Aporchestra Szimfonikus Zenekar szólamvezető csellistája.

Takáts Márton 1992-ben született Tatabányán. 2004-ben felvételt nyert a budapesti Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola és Gimnáziumba. 2006-tól zongoratanulmányaival párhuzamosan zeneszerzést is tanult. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem zongora szakán szerzett diplomát, jelenleg tanári mesterképzésen vesz részt.

Baksa Krisztina és Takáts Márton évek óta játszanak együtt.

Kérem ossza meg ismerőseivel: