Barti Tihamért a Gyergyó Területi RMDSZ új elnöke

Lendületesen, innovatív tervekkel kezdi meg tevékenységét

Pénteken, április 21-én, került sor az RMDSZ Szövetségi Képviselők Tanácsának ülésére Kolozsváron.

Az ifjúsági frakció képviseletében Barti Tihamér, a Gyergyó Területi RMDSZ frissen megválasztott elnöke szólalt fel. Beszédében kiemelte a civil és gazdasági szférával történő együttműködés fontosságát. „Az együttműködés gondolatát a politikai síkról ki kell terjeszteni az általános társadalmi színtérre.” – fogalmazott.

Elmondta: „hatékony párbeszédet kell folytatnunk a társadalom aktív és innovatív részével is, ahonnan a kritika nagy része érkezik, közös gondolati alapot kell találnunk, és igen, adott esetben ki kell kérnünk a véleményüket is.”

Az együttműködése első lépéseként a jövedelemadó két százalékának felajánlására vonatkozó kampány elindítását nevezte meg. Javasolta, hogy a Szövetség indítson kampányt a jövedelemadó két százalékának magyar civil szervezetekhez való irányításához.

„A civilek kiegészítik az önkormányzatok munkáját, sok esetben meg tudják valósítani azt, amire az önkormányzatoknak jogi és egyéb akadályok miatt nincs lehetőségük. A civilek a közösségünkért dolgoznak, karoljuk fel őket!” –fejtette ki.

Kérem ossza meg ismerőseivel: