Belső iránytű a blöffről

A meghívott vendég Dósa Zoltán pszichológus

Blöff és őszinte kommunikáció az élővilágban – ezen címmel kerül sor a Belső iránytű legközelebbi előadására pénteken, november 25-én 19 órától a Szent István plébánián. A meghívott vendég Dósa Zoltán pszichológus, egyetemi docens, vele beszélget és „Biopóker. Blöff és egyéb fondorlatok” című könyvét bemutatja Bányász József.

A téma körvonalazásához ad néhány támpontot Dósa Zoltán, így fogalmazva: „Az élővilágban a blöff univerzális jelenség, és ugyanúgy része az életnek, mint ahogy a kártyajátékban is megengedett a füllentés. Az élőlények jelzései lehetnek őszinte közlések a rátermettséget illetően, de ugyanúgy lehetnek hamis, félrevezető jelzések is, melyeknek az a célja, hogy a jelt fogadó élőlényeket valamilyen módon kihasználják, rávegyék egy olyan viselkedésre, ami az adó szempontjából előnyös. Az emberi kultúra is elbír, az őszinte kommunikáció mellett, valamennyi megtévesztő kommunikációt is, és valóban, igen gyakran dokumentálhatunk olyan eseteket, melyek szerint az emberek csalnak. A megtévesztés és a megtévesztés elkerülésére irányuló viselkedés kitapintható stratégiákat eredményez.”

Címfotó: Katona Zoltán/uh.ro

Kérem ossza meg ismerőseivel: