BIRDIE – VI. d a n c e . m o v e m e n t . t h e a t e r – 3. nap

Május 20-án, pénteken este 7 órától a Figura Stúdió Színház nagytermében a Frenák Pál Társulat BIRDIE című előadásával folytatódik a VI. dance.movement.theater harmadik napja. Szeretettel várnak mindenkit!


A Frenák Pál Társulat közel harminc éve alakult Párizsban, jelenleg Budapest az együttes otthona. A társulat alapító-névadója a maga dinamikus mozgásvilágával, újfajta érzékenységével radikálisan új stílust hozott a magyarországi táncéletbe. Frenák Pál produkciói rendszeresen bemutatásra kerülnek Európa szerte, Magyarországon szinte minden évben jelölik az esztendő legjobb táncelőadásának járó díjra, legutóbb a nemzetközi rangú Moholy-Nagy díjjal ismerték el a társulatvezető több évtizedes munkáját. A gyergyószentmiklóson bemutatásra kerülő Birdie című produkcióban a koreográfust hosszú évek óta foglalkoztató repülés-motívumon túl, Alan Parker Birdy című filmdrámája, William Wharton amerikai író, azonos című regénye, valamint Raymond Depardon’s San Clemente című dokumentumfilmje szolgált inspirációul és, ahogy az alkotótól megszokott, a produkció izgalmas és egyedi tér-élményt kínál. A táncosok nemzetközi csapatot alkotnak, kubai, francia és magyar táncművészek lépnek színpadra együtt és az előadás zenei anyaga is nemzetközi együttműködésben született: a fiatal és elképesztő tehetségű berlini zeneszerző, Norman Levy munkája.

birdie2

Frenák Pál a Tervhivatal építészcsoport tervezőivel együttműködésben alkotta meg a táncelőadás különleges díszletét. A 3D-s grafikai tervezőprogramok világát idéző, közel 2,5 méter magas elemekből, átjárható különleges fémlabirintus, lenyűgöző és grandiózus térrendszer épült, melyet Lakos Dániel építész formatervezési díjat nyert, innovatív térbeli kirakós játéka, a Logifaces ihletett. Frenák Pál nemzetközi csapattal dolgozott: kubai, francia és magyar táncművészek lépnek színpadra, és természetesen az előadás hangkulisszája is nemzetközi együttműködésben született. A produkció zenei anyaga a fiatal és elképesztően tehetséges berlini zeneszerző, Norman Levy munkája.

Bezártság és elszigeteltség. Szabadság és végtelenség. Frenák Pál koreográfus legújabb, BIRDIE című előadása a bennünk és körülöttünk emelt falakról és határokról és azok túllépéséről szól – legyenek ezek pszichológiai, történelmi, szociális vagy fizikai határok. Mi az, ami bezár és elválaszt minket? Mi az, ami megnyit és felszabadítja a korlátokat? Hogyan működik a fantázia, a képzelet – hogyan konstruálunk új, párhuzamos valóságokat azért, hogy élhetővé tegyük jelenünket vagy újrarajzoljuk a múltunkat? Repülés? Szárnyak? Kalitkák? Mi történik, ha a külvilág szembesít minket azzal, hogy a valóság, amelyben élünk, mégsem a közösség által valóságosnak ítélt realitás?

“Lelkiállapotok, érzelmi hullámzások, belső rezzenések kristályvázát kapjuk, egy mesterien kidolgozott koreográfiát lenyűgöző táncteljesítményekkel…” (ÚJ SZÓ)

birdie3

A fesztivál előadásaira a jegyek ára 15 lej, diákoknak és nyugdíjasoknak 10 lejbe kerül. Fesztiválbérlet (érvényes minden előadásra): 100 lej, diákoknak és nyugdíjasoknak 60 lej. Jegyek válthatók a Figura jegyirodájában. Tel.: 0752-227-751; e-mail: org@figura.ro.


BIRDIE

Frenák Pál Társulat (HU-FR)

birdie

Előadók:
Simon Renáta, Yosmell Calderón Mejías, Nelson Reguera,
Halász Gábor, Maurer Milán, Latasha Pugh, Kertész Endre

Zene: Norman Levy
Díszlet: Lakos Dániel – Tervhivatal, Majoros Gyula
Fény: Vajda Máté, Kovács Áron
Hang: Horváth András
Produkciós menedzser: Juhász Dóra

Koreográfia és koncepció: Frenák Pál

http://www.frenak.hu/
https://www.facebook.com/CIE.Pal.Frenak/?fref=ts


Ízelítő:

Kérem ossza meg ismerőseivel: