Bizonyítékok

A hatósági közlemények szerint október tizedikén néhány fiatal megtervezett egy véres merényletet, de hála a Fennvalónak az éber hatóságok figyelték őket, így tudomást szereztek a tervről. Arról ellenben mindmáig nem értesült a közvélemény, hogy rá három napra a szervezet vezére külföldre ment dolgozni. Nem Szíriába, harci kiképzésre, hanem pénzt keresni, Franciaországba. A határon pedig gond nélkül átjutott, senki nem tartóztatta. Mit bizonyít ez? Hát azt, hogy jóval később döntötték el valamely bukaresti irodában, hogy fel fogják használni ama beszélgetés felvételét, “terrorista ügy” lesz belőle. Ha ugyanis abból a beszélgetésből egyértelműen kiderült volna az, hogy törvénytelenség elkövetésére készülnek, akkor másnap az egész társaságot letartóztathatták volna.

Aztán november harmincadikán őrizetbe vették a “bombagyárost”. Jogos a kérdés, hogy miért, és miért pont akkor? Készített bombát? Némi tavalyról megmaradt petárdát ugyan találtak a lakásán, de nagy összegben fogadnék arra, hogy ha házkutatást tartanának szerte az országban mindenhol, akkor ilyen alapon még rengeteg embert lehetne őrizetbe venni. Ráadásul azóta sem látott napvilágot olyan szakértői jelentés, ami egyértelműen kimondja, hogy azokból a petárdákból bármiféle bombát lehet előállítani. Pedig ha lenne ilyen, garantáltan tele lenne vele a sajtó! Innen kezdve – eme indirekt bizonyítékok birtokában – megkockáztatható, hogy a franciaországi terrortámadások hírére valakinek támadt egy ötlete Bukarestben, a hatóságok meg kaptak rajta, s a gyakorlatba ültették. Ezért kellett Beke Istvánt letartóztatni. S azért pont akkor, mert egyrészt úgy lehetett a legnagyobb szenzációt csinálni belőle (a Nemzeti Ünnepen! akart robbantani), másrészt pedig azért, mert ha várnak még egy napot, akkor már nem lett volna ügy, hisz december elején semmi nem robban volna Kézdivásárhelyen.

Arról se sokat hallani, hogy egészen pontosan mivel vádolták meg Beke Istvánt, holott ez nem jelentőség nélküli, sőt. Az illető két törvénycikkely így szól:
Art. 397
Întreprinderea de actiuni violente împotriva persoanelor sau bunurilor savârsite de mai multe persoane împreuna, în scopul schimbarii ordinii constitutionale ori al îngreunarii sau împiedicarii exercitarii puterii de stat, daca se pune în pericol securitatea nationala, se pedepseste cu închisoarea de la 10 la 20 de ani si interzicerea exercitarii unor drepturi.
Art. 412
(1) Tentativa la infractiunile prevazute în prezentul titlu se pedepseste.
(2) Se considera tentativa si producerea sau procurarea mijloacelor ori instrumentelor, precum si luarea de masuri în vederea comiterii infractiunilor prevazute în art. 395-397, art. 401-403, art 408 si art. 399 raportat la infractiunea de tradare prin ajutarea inamicului.

Most tekintsünk el attól, hogy milyen szilárd alapokon áll az az állam, amit pár fiatal és egy doboz petárda meg tud ingatni, s koncentráljunk arra a pár szóra, hogy “több személy által közösen elkövetett“. Az ember ugyanis áll és néz, s töri a fejét, hogy miképpen lehet egy embert letartóztatni egy olyan bűncselekmény miatt, amit csak többen közösen tudnak elkövetni? Ez egy esetben történhet meg: ha megnevezik az összes gyanúsítottat, de a többi pillanatnyilag ismeretlen helyen tartózkodik, nem éri el őket az igazságszolgáltatás. Erről azonban szó nincs, egy kerek hónapja csak arról hallani, hogy Beke István (így, egyes számban) robbantani készült.

Mi következik mindebből: kinéztek a büntető törvénykönyvben egy olyan cikkelyt, ami kellőképpen ijesztően hangzik a nagyközönség felé (mert az mégis hogy hangzana, hogy meg akarták ijeszteni az ünnepelni odaszállított katonákat?), s jó nagy büntetés jár érte. Aztán a részleteket a nép úgysem érti gondolhatták az ügyészek, tehát eltekintettek attól az “apróságtól”, hogy olyan bűncselekménnyel vádolják Bekét, amit egy ember nem követhet el.

Ma már azt is tudjuk, hogy a hatóságok álláspontja szerint a “tett” kitervelője, aki Beke Istvánt utasította, az Szőcs Zoltán, aki – így még furcsább, nemde? – október 13-án háborítatlanul elhagyta az országot. A nagy “terrorcselekmény” agytrösztje, a gonoszak gonosza csak úgy átsétál a határon. S hátha azzal a szándékkal ment, hogy megbosszulja a franciákon Trianont? Vajon a román titkosszolgálat figyelmeztette a francia kollégákat erre a potenciális veszélyre? Talán egyszer majd ezt is megtudjuk, de azt már most pontosan tudjuk, hogy felbujtó külföldön volt, s december elsejétől mostanáig a román hatóságok nem adtak ki ellene elfogatási parancsot, nem kérték a kiadását. Ez ugyan csak indirekt módon, de egy dolgot elég egyértelműen bizonyít: nem tudtak volna semmi meggyőző bizonyítékot felmutatni, ami alapján a franciák elfogják Szőcs Zoltánt. Ez pedig mindent de mindent elmond az egész vád megalapozottságáról. Már ha valakinek lettek volna eddig kételyei ezzel kapcsolatban.
Az pedig már nem is minősíthető, hogy a tegnapi (december 29-ei – a szerk. megj.) kézdivásárhelyi házkutatás után milyen “bizonyítékokat” vittek el a hatóságok: nemzeti jelképek, a szervezet zászlói és Wass Albert könyvek. Most tekintsünk el attól, hogy ebből a háromból kettő majd minden magyar házban megtalálható, s tegyük fel azt a kérdést, hogy mióta és milyen alapon büntetendő ezeket birtokolni?

Mielőtt bárki bármit félremagyarázna, hadd szögezzem le, hogy mindez a konkrét vádakról és a hatóságok eljárásáról szól. Hogy egészen pontosan miről volt szó azon az októberi beszélgetésen, illetve hogy mit tett vagy nem tett a két kézdivásárhelyi fiatal, azt nem tudom, nem tudhatom, tehát arról nem beszélek. Két dolog ellenben ettől függetlenül nyilvánvaló:
1. Hogy a vádakat a hatóságok nem tudják meggyőző bizonyítékokkal alátámasztani.
2. Hogy a hatóságok egyáltalán nem igyekeznek az ügyet minél hamarabb és megnyugtató módon tisztázni, ezzel pedig tág teret engednek annak, hogy a közbeszédet elöntse a gyűlölködés és a magyarellenesség. Márpedig ez minden kétséget kizáróan bűncselekmény:
Art. 369. – Incitarea publicului, prin orice mijloace, la ura sau discriminare împotriva unei categorii de persoane se pedepseste cu închisoare de la 6 luni la 3 ani sau cu amenda.
Már az a mód is igen problémás, ahogy a hivatalos hatósági közlemények beszámolnak erről a témáról, hát még, ha idevesszük azt is, hogy ugyanakkor semmit sem tesznek a közbeszédet elárasztó magyarellenesség ellen.

Ha pedig tágabb perspektívában nézzük az utóbbi évek hatósági ténykedéseit, akkor nem túlzás megemlíteni a büntető törvénykönyv következő cikkelyét:
Art. 439. – (1) Savârsirea, în cadrul unui atac generalizat sau sistematic, lansat împotriva unei populatii civile, a uneia dintre urmatoarele fapte:
…
j) persecutarea unui grup sau a unei colectivitati determinate, prin privare de drepturile fundamentale ale omului sau prin restrângerea grava a exercitarii acestor drepturi, pe motive de ordin politic, rasial, national, etnic, cultural, religios, sexual ori în functie de alte criterii recunoscute ca inadmisibile în dreptul international;
…
se pedepseste cu detentiune pe viata sau cu închisoare de la 15 la 25 de ani si interzicerea exercitarii unor drepturi.

Árus Zsolt
(Címfotó: Beke István és Szőcs Zoltán – HVIM)