Borszéken erős közösség él

Megújult templomban gyülekezhetnek ezután 

Felújították a borszéki római katolikus plébánia templomát, amelyet szombaton, szeptember 17-én adtak át. A magyar állam mellett Hargita Megye Tanácsa 150 ezer lejjel támogatta a templom javítási munkálatait, amely két év után készült el.

borszektemplom_2016szept17-2

Potápi Árpád a borszéki közösséget méltatta

Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke szerint Borszék ugyan kisváros mégis a fejlesztései, megvalósításai olyan léptékűek, hogy azt bármely nagy város megirigyelhetné. – Mindezek a fejlesztések azért valósulhatnak meg, mert hitében erős közösség él Borszéken és ma szükség van arra, hogy megerősítsük az egyházi életet – tette hozzá a megyeelnök, megköszönve Potápi Árpád államtitkár közbenjárását. Elmondása szerint, ha van akire számítanunk jobbak, nagyobbak erősebbek lehetünk. Az ünnepségen jelen volt Bende Sándor képviselő jelölt is akinek a megyeelnök szintén megköszönte egykori megyei tanácsosi munkáját és reményeit fejezte ki, hogy képviselőként is sokat fog tenni a megye közösségéért és folytatni tudják a közös munkát.

Mik József polgármester megköszönte a városnak nyújtott támogatást, kihangsúlyozva Borszék utcáin sétálva látszanak a támogatásokból elért eredmények.

Potápi Árpád nemzetpolitikáért felelős államtitkár beszédében a borszéki közösséget méltatta, akik erős hitükkel hozzájárulnak a magyar nemzet értékeinek bővítéséhez.

Kérem ossza meg ismerőseivel: