Budapesten tárgyalt fűtés ügyben a város küldöttsége

E-Star továbbra is fenntartotta álláspontját, miszerint kivonulna Gyergyószentmiklósról


Hétfőn tárgyalt fűtés ügyben a gyergyószentmiklósi önkormányzat küldöttsége

November 21-én, hétfőn délben hosszasan tárgyalt Budapesten a cég vezérigazgatójával a város küldöttsége a gyergyószentmiklósi távhőszolgáltatásról. Ez volt az első alkalom, hogy az újonnan megválasztott képviselő-testület tagjai is részt vettek a delegációban – mindhárom frakció nevesített személyt, a képviselt álláspontról a polgármester felkérésére a testület zárt ülésen tanácskozott korábban, több alkalommal is.

„A fennálló feszült helyzet egyik félnek sem használ, de kiváltképp nem a gyergyószentmiklósi fogyasztóknak.” – fogalmaz Nagy Zoltán, polgármester – „A cél az, hogy ennek feloldására a felek megtalálják az elfogadható alternatívát, a létező törvényes keretek között, a fogyasztók számára előnyös módon – ezen dolgozunk folyamatosan.”

A hétfői tárgyalás alkalmával az E-Star továbbra is fenntartotta álláspontját, miszerint kivonulna Gyergyószentmiklósról. Az önkormányzat ugyancsak változatlanul fenntartja azt a határozott álláspontját, hogy a város érdeke a szolgáltatás folytonossága, hiszen – mint ismeretes, a gyergyószentmiklósi távhőhálózat mintegy 4000 háztartást szolgál ki.

Az önkormányzat szakemberei és a megbízott ügyvédi iroda határozott álláspontja, hogy bírósági úton továbbra sincs konstatálva a szolgáltató és a város közötti távhőszolgáltatási szerződés felbontásának jogossága. Mindaddig, amíg ez nem áll fenn, a szakemberek szerint nincs törvényes keret a rendszer átvételére. Ennek megállapítását az igazságszolgáltatástól maga a szolgáltató kérte.

A városvezetés mindent megtesz annak érdekében, hogy a szolgáltató tetemes kártérítési igényének érvényesítésétől megóvja a várost. A képviselő-testület többségi véleménye szerint, amennyiben szükség lesz rá, a rendszer működését saját kézben kell folytatni, hogy ne legyen külsős szolgáltatónak kiszolgáltatva a város. Ez azt jelenti, hogy a lehető legelőnyösebb feltételek mellett, szakmai véleményezések alapján, a törvények által szigorúan meghatározott jogszabályi keretek között kell megtalálni az átvétel lehetőségét, és így a közel 4000 családnak biztosítani a távhő folytonosságát. Emellett a hálózat további fejlesztésén  is dolgozni kell – a tervek szerint egy kogenerálással működő rendszer bekötése nagyban segítené a meglévő rendszer hosszú távú fenntarthatóságát.

A tárgyalások végeztével a küldöttség véleménye szerint az álláspontok közeledtek. Hétfőn a felek abban egyeztek meg, hogy a következő időszakban folytatják a tárgyalásokat annak érdekében, hogy a helyzetre lehetőség szerint megtalálják a közös megoldást.

Kérem ossza meg ismerőseivel: