Civitas Fortissima

Kárpát-medencei történelmi vetélkedő külhoni középiskolásoknak

2016. január 29-én ismét megrendezik a mára már hagyománnyá vált Civitas Fortissima történelmi versenyt. A cél, hogy a versenyre minél több külhoni gimnáziumot, középiskolát tudjanak bevonni. Sok szeretettel várják a jelentkező csapatot/csapatokat ebben a tanévben is!

1. Történeti háttér

Balassagyarmatot, 1919. január 29-én, a magyar katonák hősiessége és a fegyvertfogó polgárok, vasutasok önfeláldozása felszabadította az idegen uralom alól. Cselekedetük értékét növeli, hogy mindezt önszántukból, a hatalom akaratával dacolva vívták ki. Tettüket a katonai vitézség, a hazaszeretet és a polgári összefogás példájaként tartjuk számon. Az eseménynek 2005. évi XXXIX. emléktörvény állít emléket, mellyel a Civitas Fortissima – Legbátrabb Város – kitüntető elnevezést adományozták a városnak, 2009 novemberében pedig a helyi születésű Matúz Gábor filmet készített az akkori eseményekről.
Balassagyarmat 2009-ben Magyar Örökség Díjban részesült – a balassagyarmatiak 1919. januári helytállását magyar örökségnek minősítették.

2. A történelmi vetélkedő céljai

2007-ben a Fidelitas balassagyarmati csoportja és a felvidéki Via Nova Ifjúsági Csoport elhatározta, hogy „Civitas Fortissima” szellemiségét minél szélesebb körben szeretnénk elmélyíteni a felnövekvő új nemzedékek részére. Ennek céljaként minden évben gimnáziumi és középiskolai tanulók részére történelmi vetélkedőt hirdetünk melynek céljai:

– Az elszakított részek fiataljainak egységes történelmi tudatának, összetartozásának erősítése,
– A tananyagban nem található vagy röviden említett történelmi események megismertetése és kibővítése,
– Egy-egy témakörön belül jelentős személyiségek bemutatása, akik napjainkban is példaképek lehetnének az ifjúságnak.

3. Elért eredmények

Az első vetélkedőre 2008-ban került sor, amire akkor hat csapat jelentkezett. A történelmi vetélkedőre növekvő igényt mutatja, hogy 2015-ben húsz csapat mérte össze tudását. A csapatok az utóbbi években Erdélyből, Felvidékről és főként Magyarországról érkeztek.


 

Civitas Fortissima

Kárpát-medencei történelmi vetélkedő

Balassagyarmat köztudottan a legbátrabb város fogalmaként él az emberek tudatában, hősi helytállásának jelképeként. A mára már fogalommá vált „Civitas Fortissima” emlékére hirdetjük meg évről-évre gimnazista, középiskolás fiatalok számára a történelmi csapatversenyt.

2016. évi verseny témái:

• Civitas Fortissima, a legbátrabb város – A balassagyarmati cseh kiverés története.
• 1956 és a megtorlás évei.

Jelentkezési feltételek:

A versenyre gimnazisták illetve középiskolások alkotta, három fős csapatok jelentkezését várjuk. Jelentkezés után a versenyről bővebb információt küldünk, és a felkészüléshez ajánlott irodalmat is minden jelentkező részére eljuttatjuk.

A verseny alkalmából a résztvevő csapatoknak szállást biztosítunk, valamint a felmerülő esetleges útiköltséget térítjük.

Jelentkezési határidő: 2015. november 21.

Jelentkezni az alábbi elérhetőségeken elektronikus formában lehet:
civitasfortissima.vetelkedo@gmail.com

civitas_fortissima1

Kérem ossza meg ismerőseivel: