Csak maszatolás van…

A prefektus nyeregben érzi magát

Tekintettel arra, hogy telik egyik hónap a másik után anélkül, hogy a megyénk prefektusa eleget tenne a jogerős ítéletnek, és megoldaná végre a 2014 őszén megfogalmazott petíciómat, úgy döntöttem, hogy időről időre emlékeztetni fogom, s ennek megfelelően tizenhatodikán a következő levelet küldtem neki:

Tisztelt prefektus úr!

Emlékeztetni szeretném, hogy Hargita Megye Törvényszékének 1787/2015-ös ítélete tavaly december 28-án jogerős lett, így azt legkésőbb idén január 27-én végre kellett volna hajtania, azaz legkésőbb akkor postáznia kellett volna számomra a választ arra a petíciómra, ami a per tárgyát képezte. Azóta közel hét hónap telt el, de azt a választ a mai napig nem kaptam meg.
Egy jogállamban az ítéleteket illik végrehajtani, s ez hatványozottan így van egy prefektus esetében, akinek egyik feladata az, hogy garantálja a törvények betartását.
Felhívom a figyelmét ugyanakkor, hogy hivatali visszaélésnek minősül az, ha egy közhivatalnok nem teljesíti a hivatali kötelezettségeit, s ez által sérülnek valakinek a jogai. Megítélésem szerint jelen esetben pont ez áll fenn.
Mindezek figyelembevételével ezúton felszólítom, hogy haladéktalanul tegyen eleget a fent jelzett ítéletben foglaltaknak, és a vonatkozó törvényes előírások szigorú betartása mellett oldja meg a lassan két éves petíciómat.

Gyergyószentmiklós, 2016.VIII.16.
Árus Zsolt

Teltek-múltak a napok, s ma a következő levelet kaptam a prefekturáról:

Subject: Raspuns Nr.11778/24.08.2016
Date: Tue, 30 Aug 2016 11:49:25 +0300
From: Zsofia Szentes
To: arus.zsolt@sic.hu

Avand in vedere faptul, ca in sesizare apare numai adresa de email, alaturat va trimitem raspunsul la sesizarea inregistrata cu Nr. 11778/17.08.2016.
(Magyarul: tekintve hogy a levelében csak az email-címe szerepel, csatolva küldjük a választ a 11778/17.08.2016.-os számmal iktatott levelére.)
Csatolva pedig a következő dokumentum volt:

a-prefektus-valasza-az-emlekeztetore

Aki tud románul, az kiélvezheti a tartalmát, amiből elsősorban az szűrhető le, hogy – nem véletlen módon persze – nyeregben érzi magát. Jómagam egyelőre semmilyen kommentárt nem fűzök hozzá, megvárom, hogy mit válaszol a prefektus az illető hölgynek is meg neki is elküldött rövidke levelemre, mely így hangzik:

Tisztelt prefektus úr!

Ha nem tévedek, ez a levél és a hozzá csatolt, szintén román nyelvű irat válasz akar lenni a tizenhatodikán küldött emlékeztetőmre.
Amennyiben ez így van, akkor hadd hívjam fel a figyelmét arra, hogy én akkor egy magyar nyelvű kérést intéztem önhöz, amire a vonatkozó törvény értelmében ön szintén magyar nyelven köteles válaszolni.
Kérem tehát, hogy ezt az előírást betartva válaszoljon a szóban forgó levelemre.

Üdvözlettel,
Árus Zsolt


Magyarul is

Nemrég megérkezett a prefektustól kapott válasz magyarul is. Itt van:

a-prefektus-valasza-az-emlekeztetore-HU

Így most már lehet érdemben beszélni a tartalmáról is.
S már az első bekezdésben van egy csúsztatás, ugyanis a 1787/2015-ös ítélet nem arra kötelezi a prefektust, hogy válaszoljon a 2014-es petíciómra, hanem arra, hogy azt oldja meg, a jogszabály előírásainak megfelelően. A kettő pedig távolról sem ugyanaz! A megoldás azt jelenti, hogy a jelzett problémákat megvizsgálja, szükség esetén lépéseket tesz (ebben a konkrét esetben: megbünteti azon intézmények vezetőit, ahol nem tartják tiszteletben a nyelvi jogokat), majd az eredményről tájékoztatja a petíciót megfogalmazót. S maszatolhat bárki bárhogy, ezeket a prefektus máig nem tette meg. “Választ” küldött többet is, már amennyiben válasznak lehet tekinteni egy levelet, amiben arról tájékoztat, hogy a kérésem egy részét elkezdte végrehajtani. De attól a lényeg nem változik: a kért cselekedetnek nyoma sincs, egyetlen intézményvezetőt se bírságolt meg a mai napig.

A második bekezdés már igaz, ellenben jól jellemzi a román igazságszolgáltatás működését. Ugyanis a keresetet valóban elutasították, ellenben az ítéletben az nincs leírva, hogy a prefektus végrehajtotta a 1787/2015-ös ítéletet, ezért a megbüntetésének nincs jogalapja. Csak maszatolás van, hogy már elkezdte, meg dolgozik rajta, meg, hogy sok munka van vele.

S akkor a 3. bekezdésben ismét a csúsztatás: “Ön továbbra is fenntartja, hogy a prefektus nem válaszolt…”, ami nyilvánvaló módon nem igaz, én ezt írtam: “Emlékeztetni szeretném, hogy Hargita Megye Törvényszékének 1787/2015-ös ítélete tavaly december 28-án jogerős lett, így azt legkésőbb idén január 27-én végre kellett volna hajtania.” De ez semmi az bekezdés utolsó mondatához képest: “Ennek folyományaként kerül sor korrigáló intézkedések foganatosítására, az előírásoknak nem megfelelő alkalmazás esetében.” Kőkemény hivatalnoki bikkfanyelv. A prefektus pedig bizonyára úgy gondolja, hogy ezzel a jól lezárta a témát (ezt bőven ki is fejti az utolsó bekezdésben), de a rossz hír az, hogy ezt elnézte. Ugyanis van itt egy apró probléma: a mondat – lényegében – jövő időben van, tehát ebből ismét kiderül, hogy ez idáig semmit sem tett. Holott a “nem megfelelő alkalmazás”-ra vonatkozó bizonyítékok ott vannak abban az összesítőben, amit maga a prefektus tett le még márciusban a törvényszékre. Tehát azóta tudomása van törvénysértésekről, s ez idáig semmit sem tett. Ráadásul erre ő maga szolgáltatja most a bizonyítékot. Köszönöm szépen, használni fogom.

Árus Zsolt

Címfotó: facebook.com

Kérem ossza meg ismerőseivel: