Csak részben törölte el az Izsák Balázsra kirótt bírságot
A marosvásárhelyi bíróság csak részben törölte el csütörtöki elsőfokú ítéletében azt a tízezer lejes (700 ezer forint) bírságot, amelyet Izsák Balázsra, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnökére rótt ki a csendőrség a székely szabadság napjává nyilvánított március 10-én Marosvásárhelyen tartott felvonulás és tüntetés szervezéséért – közölte honlapján a bíróság.
A bíróság eltörölte azt a hatezer lejes (420 ezer forint) büntetési tételt, amelyet a rendezvény időtartamának, útvonalának, illetve helyszínének be nem tartására vonatkozó törvénycikkelyre hivatkozva rótt ki a csendőrség. Megalapozottnak találta viszont azt a négyezer lejes (280 ezer forint) büntetési tételt, amelyet a be nem jelentett, be nem iktatott vagy betiltott rendezvény megtartására vonatkozó törvénycikkely alapján rótt ki a hatóság.
Az ítélet az után született, hogy június 30-án a marosvásárhelyi táblabíróság jogerősen is megerősítette azt a januári ítéletet, mely szerint a polgármester járt el törvénytelenül a rendezvény bejelentésével kapcsolatban, és a bejelentés tudomásulvételére kötelezte az elöljárót.
Izsák Balázs az MTI-nek elmondta: arra számított, hogy megnyerik a pert, de a felemás ítéletet sem tartja rossznak. Értelmezése szerint ugyanis ez az ítélet is megerősíti, hogy a felvonulás és a főtéri tüntetés törvényes volt, és csupán azért bünteti a főszervezőt, mert nem iktatta a csendőrségen is az előzetes bejelentést. Az SZNT elnöke hozzátette, ezt a bírságot sem tartja jogszerűnek, és mindenképpen fellebbez ellene. A tüntetés előtt ugyanis több rendben is egyeztetett a részletekről a csendőrség parancsnokával, akinek átadta az előzetes bejelentést és a teljes iratcsomót.
“A szervezők közül senkinek nincsen oka büntetésektől tartani, senkinek nincsen oka félni. Igazunk volt, amikor azt mondtunk: alapvető alkotmányos jogunkkal élünk, amikor utcára hívjuk az embereket, hogy Székelyföld autonómiájáért és Románia tervezett közigazgatási átszervezése ellen tüntessünk” – jelentette ki Izsák Balázs.
A székely szabadság napján 2016-ban és 2017-ben tartandó felvonulást és tüntetést még 2015 márciusában jelentette be a marosvásárhelyi polgármesteri hivatalban a Siculitas egyesület, a Székely Nemzeti Tanács háttérszervezete. A törvény értelmében a polgármester a bejelentést követő 48 órában tilthatta volna be a két rendezvényt, ezt azonban nem tette meg. Ezért utasította a bíróság jogerős ítéletben a tiltakozás tudomásulvételére a polgármestert. A március 10-én tartott felvonulás ideje előtt csak az elsőfokú bírósági ítélet született meg, amely ellen a polgármester fellebbezett, de másodfokon is elvesztette a pert. A román csendőrség a felvonulás mintegy száz szervezőjét és résztvevőjét bírságolta meg nem engedélyezett rendezvény szervezése, az ezen való részvétel és csendháborítás miatt.
Gazda Árpád/MTI
Címfotó: itthon.ma