Családos tábor 2015 Gyergyószentmiklós

Közlésünk közelít vagy távolít minket?

Időpont: 2015. augusztus 4 – 8. 
Helyszín: Gyergyószentmiklós
A tábor lelki vezetője Jakabos Barnabás jezsuita szerzetes lesz a Marosvásárhelyi Egyetemi Lelkészségről.

PROGRAM:
– aug. 4-én, kedd délelőtt érkezés, aug. 8-án, szombat délben programzárás 
– kedd délután és délelőttönként az ebédig lelkigyakorlatos program, délután kirándulások, este ima, kulturális program 

Mottó: Elmenni a határokig!
Folytatjuk és jobban kibontjuk a kommunikáció témát, az én-közlést, gyakoroljuk az érzéseink tudatosítását, a kiengesztelődést keresve.
A szórvány évében különös szeretettel várunk családokat a kisebb, szórványban élő közösségekből.

FONTOS:
– házaspárok csak együtt vehetnek részt

– a részvétel a  tábor teljes idejére szól, azaz kedd déltől szombat délig
– a Gyergyóiak is a teljes lelki programon való részvételt vállalva jöhetnek, ha nem is kérnek szállást.

Ez a tábor egy olyan alkalom, ahol a családjaink találkozhatnak egymással egy olyan program keretében, ahol lehetőségünk van az elcsendesedésre, az Istennel való kapcsolatunk ápolására, a párkapcsolatunk építésére, bensőséges és vidám együttlétre más családokkal, kikapcsolódásra és pihenésre. Ezek a tábori együttlétek segítenek abban, hogy házastársi kapcsolatunk elmélyüljön, családunk élőbbé és meghittebbé váljon.

MIRE SZÁMÍTHATTOK:
• egy lelkigyakorlatos együttlétre társatokkal, más házaspárokkal, előadásokra, tapasztalatok megosztására, csoportos beszélgetésekre
• gyermekeitek számára élményszerű foglalkozásra korcsoportok szerint, katekézis és játékok által ismerkedhetnek a keresztény élettel
• sok vidámságra, játékra, táncra, éneklésre, kirándulásokra, rengeteg beszélgetésre és minden egyéb jóra, ami belefér…
• lehetőség van pappal, szerzetessel, lelkigondozóval való személyes beszélgetésre

NÉHÁNY FONTOS TUDNIVALÓ:
• étkezés a Korona vendéglőjében
• a szállás a Fogarasy Mihály szakiskola bentlakásban és a Korona vendégházban lesz, közös szobában még egy családdal
• a bentlakásban van emeletenként WC, mosdó és zuhanyok hideg – meleg vízzel a közös mosdókban, a Koronában szobánként van fürdő
• a gyerekeknek foglalkozás/gyerekfelügyelet csak az előadások és a délelőtti program alatt biztosított, délután, este a szülők gondoskodnak róluk
• a babaételek számára lesz egy közös hűtőszekrény

HOZZÁJÁRULÁS:
A tábor teljes programjára, szállással, étkezéssel, személyenként:
-50 lej 3 évesekig
-100 lej gyerekeknek 4-9 év között
-130 lej gyerekeknek, külön ággyal, teljes étkezéssel
-180 lej felnőtteknek
A reális költségek családonként a fenti hozzájárulás fölött még kb. 180 lejt tesznek ki, aki teheti, kérjük, fizesse ki, további programjainkat támogatva ezzel.

Ha ennek a hozzájárulásnak a költsége túl nagy a családotok anyagi helyzetéhez képest vagy épp az anyagiak hiánya akadályozna meg a részvételben, kérünk, írjátok be a bejelentkezési lapba, s a Hargita Megyei Tanács jóvoltából további támogatást kaphattok.

A gyergyói, szállást nem kérő családok hozzájárulása 100 lej/család a teljes programra, ha emellett étkezéseket is igényeltek, az kedd délután kérhető, külön fizetve.

BEJELENTKEZÉS:
A bejelentkezéseket csak a www.csalad.ro oldal Bejelentkezés menüpontjában megadott űrlap kitöltésével fogadjuk el. Mivel a szálláshelyek száma korlátozott, igyekezzetek időben bejelentkezni hogy lássuk az igényeket. Aki gyergyói és nem igényel szállást, az is jelentkezzen be!

JELENTKEZNI JÚNIUS 15-től még lehet
Az előleget (250 lejt – donatie tabara+a családnév megjegyzéssel) kérjük a bejelentkezés után befizetni bankszámlaszámunkra, legkésőbb július 20- ig, így válik a bejelentkezésetek véglegessé.

 Adataink : Oficiul Pastoral Arhidiecezan pt. Familii, Cod fiscal: 27225935
IBAN-bankszámlaszámunk: RO48 RNCB 0193 1174 7099 0001, BCR Central Tg. Mureș

Részleteket a weboldalunkon, a Fb-oldalunkon közlünk, szükség esetén Csog Ildikónál a 0747-577.794-as számon.
Ha kérdésetek van a táborral kapcsolatban, megírhatjátok az iroda@csalad.ro emailcímre.

Főtámogatók: Hargita Megye Tanácsa és az egyházmegye plebániái.

Kérem ossza meg ismerőseivel: