Cseres Tibor Nap Gyergyóremetén

Arany jegyében – „Dicső híre-neve fönnmarad örökké”

A Fráter György Általános Iskola által évente megtartott Cseres Tibor Napra 2017. március 31-én, pénteken kerül sor. A szervezők Arany János, a 200. éve született neves magyar írónk, tollából származó sorokat választották a rendezvénysorozat mottójául – “Dicső híre – neve fönnmarad örökké” (Toldi).

Az emléknap keretében több irodalmi és sportrendezvényre illetve földrajz Ki mit tud?-ra is sor kerül.  

Pénteken 9 órától különböző sportágakban osztályközi bajnokságokat tartanak valamint ezzel párhuzamosan a IV. osztályosok számára anyanyelvi vetélkedőt szerveznek. Szinten ez idő alatt rendhagyó olvasóórára is jelentkezhetnek a diákok az iskola könyvtárában.

10.45-től ünnepi koszorúzás lesz a központban a Cseres Tibor emlékműnél, ezt követően kezdődik az évek óta hagyományosan megszervezett szavalóverseny, az V-VIII. osztályosok számára.

Az emléknapot a csutakfalvi Balás Jenő Általános Iskolában megszervezendő felolvasó est zárja, du.  órától, ahová tisztelettel várnak minden érdeklődőt, irodalomkedvelőt. A felolvasásba bárki szabadon bekapcsolódhat, Arany János műveiből válogathatnak. A szervezők kérik, hogy aki teheti hozzon magával kötetet is

Cseres Tibor íróról, községünk szülöttjéről itt  olvashatnak bővebben.

Kérem ossza meg ismerőseivel: