Csíkszereda, a régizene fővárosa

Néhány nap múlva kezdetét veszi a Csíkszeredai Régizene Fesztivál és hagyományos kísérőrendezvénye, a Régizenei Nyári Egyetem, így városunk több mint egy hétre újra a muzsikálás és a régizene-oktatás központjává válik. Ferencz Angéla, a Hargita Megyei Kulturális Központ menedzsere; Filip Ignác, a fesztivál művészeti vezetője; Sógor Enikő, Csíkszereda kultúráért felelős alpolgármestere és Borboly Csaba megyei tanácselnök július 6-án, szerdán sajtótájékoztatón ismertette a fesztivál idei tematikáját, programjait és más fontosabb részleteket.

–  Én elsősorban azt szeretném kifejezni, mennyire hálás vagyok a város nevében, hogy a Megyei Kulturális Központ és munkatársai ilyen színvonalasan szervezik meg ezt a fesztivált. Ugyanakkor büszke is vagyok, mint társszervező, hogy ennek a folyamatnak mi is részese lehetünk, hiszen nem kis dolog, hogy Csíkszereda minden júliusban tíz napra a régizene fővárosává válik, megközelítőleg 150 zenészt megmozgatva a világ minden tájáról, és olyan helyet teremtve térben és időben, ahol le lehet lassulni. Minden zenekedvelőt szeretettel várunk a koncertekre és a kísérőrendezvényekre egyaránt – osztotta meg gondolatait a jelenlévőkkel és invitálta a fesztiválra a közönséget Sógor Enikő alpolgármester.

Filip Ignác a fesztivál zenei tartalmáról, témájáról és a XIV. Régizenei Nyári Egyetem részleteiről számolt be.

– A fesztivál idei fő témája a természet és a természetben rejlő muzsika. A fesztivál első napját reggel 9-től zenés helytörténeti túra nyitja Csíksomlyóra, a fesztivál hivatalos megnyitóját követően pedig 18:30-tól a világszínvonalú francia Obsidienne együttes koncertjén vehet részt a közönség, a Mikó-várban (eső esetén a Csíki Játékszínben). Vasárnap 11:30-tól a Madéfalvi Schola lép fel a Csíksomlyói kegytemplom pápai kisbazilikájában, délután 18 órától pedig a Concerto Spiralis koncertezik a Mikó-vár színpadán (eső esetén a Márton Áron Főgimnázium dísztermében) számos helyi és magyarországi meghívottal, fennállásuk tízéves évfordulóját ünnepelve. Hétfőn 19 órától a bukaresti Sempre együttes koncertje lesz hallható a Csíki Moziban, 21 órától pedig Cipriana Smărăndescu lép fel a Mikó-vár északnyugati bástyatermében. Kedden 16 órától Elena Maria Șorban Muzică din cuvânt. De la Bach la Beethoven (Zene a szóból. Bachtól Beethovenig) című könyvének bemutatójára kerül sor a Márton Áron Főgimnázium dísztermében, míg 21 órától a Canlar együttes koncertje hallható a Mikó-vár északnyugati bástyatermében. Szerdán a Kájoni Consort és a Codex együttesek koncerteznek, előbb 17:30-tól a Mikó-vár északnyugati bástyatermében, utóbbi 19 órától a Csíki Moziban. Csütörtökön 19 órától a Flauto Dolce koncertje hallható a Csíki Moziban, 20 órától pedig dokumentumfilm-vetítésre kerül sor Crafting Recorders címmel, amely a Huene historikus furulyakészítő műhely tevékenységét mutatja be. Érdekességképpen megjegyeznénk, hogy a filmvetítés előtt fellépő Flauto Dolce zenekar használja az ebben a műhelyben készülő furulyákat.

Pénteken a XIV. Régizenei Nyári Egyetem Kurzuszáró hangversenyeire kerül sor 11 és 15 órától Márton Áron Főgimnázium dísztermében, majd 19 órától a Barokk Fesztiválzenekar koncertje következik a Szent Ágoston-templomban. A szombat, mint az lenni szokott, a gyermekeké, a Reneszánsz gyermeknapon kézműves foglalkozások és reneszánsz játékok várják a kicsiket és nagyokat. Ugyanezen a napon kerül sor a második zenés helytörténeti túrára, ezúttal Szépvízre, Szent László nyomában kirándulhatnak a jelentkezők. 16.30-tól borkóstolóra lehet jelentkezni, késő délután 18 és 19:30 órától pedig a Mikó-vár színpadán a Carmina Renascentia és a Musica Historica együttesek koncertjét lehet meghallgatni. A szombati napot 21 órától reneszánsz táncház zárja. A fesztivál utolsó napját Erich Türk orgonakoncertje nyitja 11 órától a Szépvízi római katolikus templomban és az idén 50 éves észt Hortus Musicus fellépése zárja 20 órától a Szent Ágoston-templomban, közreműködve a csíkszeredai Lux Aurumque Kamarakórussal, ahol a régizene mellett Arvo Part világhírű, észt származású, kortárs egyházi zeneszerző művek is felcsendülnek– összegezte a fesztivál kínálatát a művészeti vezető.

Ferencz Angéla menedzser a fesztivál egyéb részleteit ismertette a résztvevőkkel. Kiemelte, hogy a szervezés kezdetekor készítettek egy felmérést, hogy visszajelzést kapjanak arról, hogyan látja a közönség a fesztivált, milyen igények fogalmazódnak meg bennük, és milyen irányba haladjon a szervezői csapat. Két nagyon erős válasz körvonalazódott a felmérés során: az egyik, hogy maradjon ilyen a fesztivál, mint eddig, a másik pedig, hogy nyissanak erőteljesebben a fiatalok felé.

– Arculatban és programokban is igyekeztünk ehhez tartani magunkat, de abban is megállapodtunk, hogy azt a színvonalat, és azt az intellektuális tempót, amit ez a fesztivál diktál, szükséges tartani, ez egyfajta igényesség és tudás, amire büszkék vagyunk – részletezte a Kulturális Központ menedzsere, majd örömét fejezte ki, hogy a Csíki Székely Múzeummal való partnerség megerősödni látszik, hiszen a két zenés helytörténeti túra a múzeum régészeinek tudását tükrözi. Emellett elstartolt a múzeum Hónap tárgya elnevezésű kezdeményezése, amely szintén a fesztiválhoz kapcsolódik. A jegypénztárnál négy olyan doromb van kiállítva, amelyek csíki kúriák leletanyagából származnak. A doromb lesz az a kellemes hangzás, ami visszavezet bennünket a csíki uradalmi életbe, és összekapcsol a zenével, valamint a lokális értékekkel, továbbá a doromb a fesztiválon is megszólal.

– Fontosnak tartjuk kiemelni, mennyire büszkék vagyunk az idén tízéves, kerek évfordulóját ünneplő Madéfalvi Schola együttesre, amit Ványolós András karnagy vezet, és amelynek tagjai lelkes, daloló kedvű gyerekek. Nem győzzük eleget hangsúlyozni, mekkora értéket képviselnek, és egyre inkább kezdenek rájuk felfigyelni külföldön is. Ők is kapcsolódnak ahhoz a többéves régizenei hagyományhoz, ami Csíkszeredához, illetve a fesztiválhoz kötődik – hangsúlyozta Ferencz Angéla.

Az eseményen részt vett Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke is, aki támogatásáról biztosította a rendezvényt, és elismerően szólt a szervezők munkájáról, valamint a jó együttműködésekről.

Idén, első alkalommal a kisebb gyermekeknek is lehetőségük lesz a Régizenei Nyári Egyetem mellett bekapcsolódni az éneklésbe, zenebonálásba. Július 12–14., naponta 10–12 óra között Régizene Oviba várják a kicsiket, Ádám Rebeka vezetésével a Zengő kulturális térbe. A foglalkozáson való részvétel 40 lejbe kerül, regisztrálni személyesen a Hargita Megyei Kulturális Központban titkárságán, vagy a 0746–244235 számon lehet. A helyek száma korlátozott.

A fesztivál teljes programja és további részletei három nyelven megtalálhatók a regizene.ro honlapon, továbbá Facebook-on események formájában is elérhető. Jegyeket és bérleteket idén a Csíki Moziban és a koncertek előtt egy órával a helyszínen lehet váltani. A belépők ára 15 és 25 lej között váltakozik, a fesztiválbérlet ára 150 lej. A műsorfüzetek idén a természet jegyében és környezettudatossági szempontból korlátolt számban elérhetők, és szimbolikus 10 lejes áron lehet megvásárolni.

A fesztivál Mikó-várba tervezett eseményei kedvezőtlen időjárás esetén a a Csíki Játékszín nagytermében lesznek megtartva. A kísérőrendezvényeken való részvétel regisztrációhoz kötött. Regisztrálni a következő telefonszámokon lehet: +40 746 244 235 (helytörténeti túrák), + 40 753 055 311 (borkóstoló)


Csíkszeredai Régizene Fesztivál sajtóirodája

Fotók: Szigeti Vajk István

Kérem ossza meg ismerőseivel: