Köszönetképpen a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház megalapításáért

Gyergyószentmiklós Megyei Jogú Város Önkormányzata a Figura Stúdió Színház megalapításáért díszpolgári címmel tüntette ki Bocsárdi Lászlót december 5-én a városnapi ünnepi tanácsülésen.

bocsardiA Vincze Csilla, volt Figurás által felolvasott laudációban elhangzott: „a Bocsárdi László által 33 évvel ezelőtt elültetett Figura-fa azóta is termi gyümölcseit. Két innen induló színész kapott már Jászai Mari-díjat, többen erről a színpadról mentek ki külföldi társulatokhoz, és nincs olyan romániai magyar színház, melyikben ne lenne volt Figurás. Az utóbbi évtizedekben közel harminc fiatal döntött úgy, hogy a színművészeti egyetemen tanul tovább. Hogy egy ilyen méretű város ennyi színészt, színházi szakembert ad a világnak, ez sem függetleníthető a Figurától, attól a társulattól, amely fennállása óta különös figyelmet fordít a gyermekekre, a fiatalokra. Bocsárdi László itt hozta létre Erdély legjelentősebb kísérleti színházi társulatát, és ebből alakult a VII. romániai magyar színház. Jelenleg a kulturális életnek egy olyan alappillére a Figura Stúdió Színház, mely szervesen hozzájárul a megyei jogú város hétköznapjaihoz és ünnepeihez. Saját és meghívott előadásaival rendszeres színházi élményt biztosít az egész Gyergyói-medence számára. A megrendezésre kerülő Nemzetiségi Színházi Kollokviumok és dance.movement.theater elnevezésű táncszínházi fesztiválok nemcsak a színházi szakma számára fontosak, hanem olyan különleges produkciókat kínálnak a nagyérdemű közönségnek, olyan híres alkotókat hoznak el ide, akiket egyébként csak sok utazással, komoly szervezés és anyagi áldozat árán láthatnának a színházkedvelők. De ez a színház nemcsak ezért és nemcsak az itt élők számára különleges. A Figura előadásaival elnyert díjai is bizonyítják, hogy milyen rangos helyet foglal el a magyar színjátszás palettáján, miközben messzire viszik Gyergyószentmiklós jó hírét.”

Köszönetképpen mindezért, Gyergyószentmiklós örökös tagjai közé fogadta Bocsárdi Lászlót, akinek a díszpolgári kitüntetést a város vezetői, Nagy Zoltán polgármester és Len Emil alpolgármester nyújtották át.