Egy év után újra műsoron Az élet fája a Figuránál

Május 11-én, péntek délután 6 órától egy év szünet után újra műsorra kerül a Figuránál Csiki Zsolt rendezésében Moșu Norbert-László és Biró Réka mesedarabja, Az élet fája.

Peti és Panni egy teljesen hétköznapi családi kiránduláson találkozik Virgonccal és Huncuttal, a két mitugrásszal, kiket csak ők láthatnak. A bonyodalmak ott kezdődnek, amikor egy varázsfa gyümölcse teljesíti a két lurkó kívánságait.

Kalandok egész sorozata kezdődik, melyek során a  gyerekek hamar rájönnek, tévedtek, amikor azt gondolták, könnyen boldogulnak szülők nélkül. Gyorsan kiderül, nem is olyan jó, ha nincs egyetlen felnőtt sem, aki azt mondaná, nem szabad és idő közben az is bebizonyosodik, képtelenség megállás nélkül édességet enni.

Az élet fája_Jakab Lóránt1

Az élet fája  úgy varázsolja el Petit és Pannit, hogy történetük olyan mesévé válik, mely a családról és a kívánságok veszélyéről szól, de megmutatja azt is, hogy mi történne szabályok nélkül, vagy milyen ártó lehet a túlzott aggodalom, vagy a fojtó szeretet. A megoldásra – hogy nem jó olyan világban élni, ahol a feje tetejére áll minden – a gyerekek is rájönnek, a két jószívű mitugrász pedig egészen különös módon segíti őket visszatalálni szüleikhez.


A gyerekelőadást 6 éven felüli nézőinknek ajánljuk.

A jegyek ára 7 lej. Jegyek válthatók munkanapokon 15.00 és 19.00 óra között a Figura Stúdió Színház előcsarnokában található jegypénztárban. Helyfoglalás és információk a 0752-227-011-es telefonszámon, vagy az org@figura.ro e-mail címen. Online jegyvásárlási lehetőség a www.biletmaster.ro oldalon.


Biró Réka – Moșu Norbert-László: Az élet fája

Az Elet Faja - plakat

mesejáték

Szereposztás:

PETI: Fodor Alain Leonard
PANNI: Vajda Gyöngyvér
HUGÓ: Faragó Zénó
PETÚNIA: Bartha Boróka
BÉLA: Kolozsi Borsos Gábor
MAGDIKA: Boros Mária
HUNCUT: Tamás Boglár
VIRGONC: Moșu Norbert-László

Jelmeztervező: Török Réka
Díszlettervező: Szász Zsolt
Díszlettervező asszisztens: Ferenczi Zoltán
Rendező: Csiki Zsolt

Kérem ossza meg ismerőseivel: