Egy szép álom vége

Nagy álmok nélkül nincsenek nagy megvalósítások. Amit az emberi elme el tud képzelni, azt többnyire meg is tudja valósítani. Nemhiába tanácsolják az életmód szakértők, trénerek, oktatók, tanácsadók, hogy: Merj nagyot álmodni! Nem lehet nagy cél, ha nem tudunk, nem merünk nagyot álmodni.

A Progym vezetősége, bízva a csapatban, mert nagyot álmodni, és hitt az álom megvalósításának lehetőségében. Hitte azt, hogy sikerülhet, ami eddig még nem sikerült a Progymnak, országos bajnoknak lenni. Ehhez pedig be kellett kerülni a döntőbe, győzni kellett az elődöntő sorozatában. És megvolt az esély. Az elődöntő párharcában sikerült 2–0-ás hátrányból felállni, hozni a két győzelmet, és így eljutni egy mindent eldöntő utolsó összecsapásra.

A galaci mérkőzésről sok mindent el lehet mondani.  Jelzem, hogy a játéknak a kielemzése nem holmi hozzá nem értők feladata, hanem az edzők, a szakemberek szerepköre. Lehet szidni a bírókat, kifogásolni a szerencse forgandóságát, elmarasztalni a teljesítményt, a tudást, a fizikai erőnlétet, hibáztatni az ellenfelet stb. Azt az egyet viszont nem lehet a csapatban senkiről elmondani, hogy ne akarta volna a győzelmet. Olvasom a sok, többnyire dilettáns ember kommentjét, és elszomorodom, mert nem kerül legalább egy, aki megértené a lényeget, a sport, a sportolás eszenciáját. Aki nem sportolt versenyszerűen semmilyen sportágban, annak nehéz elmondani, hogy sokszor milyen kevésen múlik a dicsőség, milyen vékony a határ a győzelem és a vereség között. Igaz, a szurkolókat csak a mindenkori győzelem érdekli. Jogos. Azt viszont fel kellene tudni fogni, hogy sem az elvakult fanatikusság, sem az eltúlzott kritizálás nem jelent segítséget egy sportolónak, egy csapatnak, és ami a legfontosabb, hogy sosem tükrözi az igazságot.

Esetünkben a köszönet és a hála lenne a legszebb kifejezése a nagyra értékelésünknek. Gondoljuk el, kinek is drukkoltunk volna, ha nem jut el erre a szintre a csapat? Ha ezért a vezetőség nem tesz meg mindent, ha nem erősíti a csapatot? Ha a játékosok nem értik meg, nemcsak a tétjét, hanem a lényegét a megmérettetésnek? Lehet, hogy túlkomplikálom, de úgy gondolom, hogy mindenki, aki szereti a jégkorongot, aki szereti a gyergyói csapatot, az egy olyan élménnyel lett gazdagabb az idei évadban, amelyet sok más csapat szurkolója szeretett volna megélni. Ennek tudatában pedig, ismétlem, köszönet és hála jár mindenkinek, aki hozzájárult ehhez a sikerélményhez. Nem utolsósorban azoknak is, akik szívvel-lélekkel bíztatták a csapatot, hiszen a galaci mérkőzésen is, gyakorlatilag annak teljes ideje alatt, szüntelenül szólt a Hajrá Progym! Irigylik is mások ezt az odaadást, ezt a feltétel nélküli kitartást.

Egy álom suhant át a jég felett, s pillanatnyi diadala elmúlt, de csak azért, hogy újjászülethessen egy következő megméretésen. Köszönjük Progym! Megtiszteltetés volt neked szurkolni. Hajrá Progym! Sok sikert a bronzmérkőzéshez, mert nagyot álmodni merni kell.

*  *  *

Bukaresti Steaua–Gyergyószentmiklósi Progym 5–3 (3–0, 1–2, 1–1). Az elődöntő párharcát a Steaua nyerte 3–2-re.

*  *  *

A bajnokság további programja:

hoki6_kisujsag_cover

A Progym hazai mérkőzései 18:30-tól kezdődnek. Jegyek ára 15 illetve 7 lej, már kaphatók elővételben a jégpályán, a főtéren a Kobezol bemutató üzletben, a Virág negyedben a BEEP üzletben és a Fény TV irodájában.

Fotók: Sorin Pană

hoki5_kisujsag_cover hoki5a_kisujsag_cover hoki5c_kisujsag_cover hoki5d_kisujsag_cover hoki5e_kisujsag_cover

Kérem ossza meg ismerőseivel: