Egyeztetést kezdeményezett a Magyar Polgári Párt
A közös célok mentén eredményes munkára számítanak
A Magyar Polgári Párt az elmúlt időszakban is prioritásként kezelte az erdélyi magyar politikai és érdekképviseleti szervezetekkel való párbeszéd és együttműködés intézményesítését, a helyi magyar közösségi elvárások, illetve a nemzetpolitikai célok képviselete és megvalósítása érdekében.
Mindezek jegyében, a párt november végén hivatalba lépett új elnöksége egyeztetést kezdeményezett azon erdélyi magyar politikai és érdekképviseleti szervezetekkel, melyekkel, a közös célok mentén, reményeink szerint eredményes munkára számíthatunk.
Megkeresésünkre pozitív válasz érkezett, ennek eredményeképpen Kelemen Hunorral, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnökével december 6-án Gyergyószentmiklóson, Szilágyi Zsolttal, az Erdélyi Magyar Néppárt elnökével pedig december 8-án Kolozsváron kerül sor megbeszélésre, melyeken a Magyar Polgári Pártot Mezei János elnök mellett a párt alelnökei, Benedek László, Fülöp Csaba, Kátai Attila, Mosdóczi Vilmos, valamint Simon Csaba képviselik.
Bízunk abban, hogy a közösségi és nemzetpolitikai célok mentén történő együttműködést sikerül olyan formában fenntartani, mely valóban az erdélyi magyarság és nemzetünk egészének felemelkedését fogja szolgálni.
A Magyar Polgári Párt az erdélyi magyar közéletben a cselekvő és cselekvésre késztető szerepet kívánja betölteni. Ennek szellemében üdvözöljük, hogy a Magyar Polgári Párt két parlament képviselőjének részvételével a magyar parlamenti képviselet a napokban az 1918-as Gyulafehérvári Határozat nemzeti kisebbségére vonatkozó ígéreteit törvényerőre emelő törvénytervezetet terjesztett elő. Hisszük és valljuk, hogy csak a magyar cselekvő szemlélet tudja előrevinni közösségünket egy olyan úton, amely biztosítja a miket megillető jogokat, jogbiztonságot és megélhetést teremt a magyar emberek számára szülőföldünkön, Székelyföldön, Erdélyben.
a Magyar Polgári Párt Sajtóirodája
Gyergyószentmiklós, 2018. december 5.