Együttgondolkodásra ösztönzik a gazdasági szereplőket

Beruházásvonzás és munkahelyteremtés ösztönzése céljával megyei fejlesztési ügynökség létrehozását tervezi Hargita Megye Tanácsa. Erről tanácskoztak a csíkszeredai megyeházán augusztus 6-án, csütörtökön vállalkozók, polgármesterek, politikusok Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsa elnökének meghívására. A megyeelnök szerint az általa vezetett intézménynek kötelessége foglalkozni a gazdasági élet serkentésével, ugyanakkor a törvények gátat szabnak ennek. Mint elmondta, Hargita megyében minden szereplő önmagában próbál boldogulni, a megyei tanács viszont szeretné megteremteni annak a lehetőségét, hogy egy asztalhoz üljenek, ehhez továbbra is erőforrásokat biztosítanak a törvény keretein belül.

– Az együttgondolkodás alapjait teremtjük meg itt. Ez a lényeg, az intézményi formát másodlagosnak tekintem. Fejleszteni, befektetőket vonzani közös erővel könnyebben lehet, együtt könnyebben bővíthetjük a meglévő pályázatok, támogatások, lehetőségek körét, és így nagyobb eredményt tudunk elérni. Ennek érdekében bővítenénk egyik alintézményünk tevékenységét, terveink szerint az energiagazdálkodási ügynökség ősztől átalakulna, és segítene a munkahelyteremtő vállalkozásoknak a kapcsolatteremtésben, a közös fellépésben, a közös lobbiban – jelentette ki a megyei tanács elnöke.

Fejleszets_Gyules1

Ahhoz, hogy az önkormányzatok is részt vehessenek a kezdeményezésben, a közösségi fejlesztési társulás, azaz az „ADI” román rövidítéssel közismert jogi forma lenne megfelelő, ezért ennek a lehetőségét sem zárták ki. Erről azonban tovább konzultálnak a polgármesterekkel, mivel a tanácskozástól ők nagyrészt távol maradtak, a márványtermet zömében vállalkozók, illetve szövetségeik képviselői töltötték meg. Az ügynökség vagy társulás mellett létrehoznának egy gazdaságfejlesztési bizottságot is, ennek megalakításáról is konzultáltak a jelenlévők.

Barabás Csaba, Hargita Megye Tanácsa Befektetésvonzási Irodájának vezetője beszámolt a magyarországi testvérmegyékben és Temesváron, a „legvállalkozóbarátabb” romániai városban szerzett tapasztalatairól. Kiemelte, hogy mentalitásbeli különbséget tapasztalt Hargita és a többi megye között, ezen kellene változtatni.

(A beszámoló megtekinthető a következő linken: http://hargitamegye.ro/upload/public/fejlesztesi_ugynokseg.pdf)

Kérem ossza meg ismerőseivel: