Elbúcsúztattuk vendégeinket, zarándok testvéreinket
Nagy Zoltán polgármester búcsúztatója a reggeli szentmisén
Tisztelt Kárpát-medencéből és a nagyvilágból összesereglett, búcsúban megújhodott Zarándok Testvéreim!
Tisztelt Hölgyek és Urak!
Most, hogy már visszaútba vagyunk a Napba öltözött Boldogasszony oltalmát elnyerő zarándoklatról, az együttlétnek azokat a pillanatait éljük meg, amikor a közös imától megerősödve, ki-ki a maga hajléka felé veszi a Somlyói Szűzanya védelmének hitét, a megmaradás ajándékát, a további küzdelem feladatát, s a visszatérés elkötelezettségét.
Az elvállás pillanatai, rendszerint fájdalommal járnak.
A mi elvállásunk mégsem szomorú, mert mi hiszünk a pünkösdi csodában, a magyar jövőben, a nemzet egységében, s az egység kinyilatkoztatásának fontosságában.
Beteljesedettnek érezzük az írást, mert íme, megannyi Golgota után számunkra is van Feltámadás.
Nemzeti szétdaraboltatásunk fájdalmai mára, az együvé tartozás győzelmében emeli magasra lelkünket és szárnyaltatja hitünket.
Ehhez minket a Boldogasszony Zarándokvonat segített, amelyen Ausztráliától Észak és Dél Amerikán keresztül, Nyugat Európán át érkeztek magyar lelkületű testvéreink.
Mára már, ez a vonat az együvé tartozás, a határok feletti egyesülés, a nemzeti összetartozás bizonyossága, a magyarság életerejének egyik töretlen szimbóluma.
Az, hogy 1920. június 4-ét 2010-ben az Összetartozás Napjává nyilvánította a magyar országgyűlés üzenet és küldetés, kedves Jelenlévők!
Üzenet: van közös ügy, van közös jövő!
Az év egy napja arra szegezi figyelmünket, hogy nemzetünk ereje a közösségben van és küldetésünk megélni ezt a közösséget.
Kedves megemlékező testvéreim!
A mai napon 99 éve annak, hogy az akkori Európa nyilvános merényletet tett a magyar nemzet eltiprására. Azt a nemzetet darabolta fel, amelyik évszázadokon át vérét ontotta a keletről jövő tatár, török és mongol zsákmányszerzőkkel vívott küzdelemben. Így tudott épen maradni a Louvre, és a világ minden pontjáról összegyűjtött műkincsek megannyi Nyugat-európai tárháza. Ezért nem hiányosak a nyugati fejedelmek étkészletei, mert magyar erő, küzdelem és véráldozat feltartóztatta a pusztítókat. Már csak ezért is érthetetlen volt, idegeneknek adni a hajdani Magyarország területének és népességének 2/3-át.
A 99 éve ejtett Trianoni sebek mindig is fájni fognak, mert igaztalanok voltak. Mégis, Istennek, Krisztusnak, Szűzanyának hála, miénk a törhetetlen magyar jövő, mi vagyunk a határok felett egyesült magyar nemzet.
Keresztény hagyományunk a tragikus sorsfordulókat a kereszt jelével szimbolizálja; látnunk kell azonban azt is, hogy minden kereszt a földbe fúródik, de ugyanakkor az ég felé nyúlik. Az életben minden keresztút a választások és a helytállás kérdését szegezi nekünk. A keresztút nem azt üzeni, hogy itt vége, sokkal inkább azt, hogy a beteljesülés csak ez után jön. A lényeg a XIV. stáció után következik.
Megérett az idő arra, hogy sorstörténetünk keresztje tövében ne áldozatként nézzünk önmagunkra és erőtlenül ostorozzuk az egykori, vélt és valós jogsértőket.
Nem állhatunk meg a tragikus történeteink feletti panaszáradatnál, mernünk kell felnézni az égre, felállni és továbblépni. Fel kell állnunk és vállaljuk, hogy teszünk a máért, a holnapért, a gyermekeinkért, szülőföldünkért, nemzetünkért.
Székely Véreim, Magyar Testvéreim!
450 éves múltú zarándoklatról térünk haza, egy 600 éves kegyszobor lábától, egy 800 éves templom árnyékából induló keresztalja nyomdokaiban.
Lehet, hogy ez csoda, de mindenképp győzelem is, egész pontosan egy csodáktól telített győzelem! A határok felett egyesült magyar nemzet győzelme!
Ez azonban még nem minden, mert ezt a diadalt sokan gyűlölködő irigységgel, tettre kész gonoszsággal, a széttiprás hajlandóságával szemlélik.
Nekünk továbbra is éberen kell építeni a jelent, egy akarat szerint formálni a jövőt és bíznunk kell erőnkben.
Mi nem csak vigyázott, mi jövőépítésre predesztinált nemzet vagyunk. Úgy vélem, nekünk élni csak ebben a tudatban lehet, és csak így érdemes.
Kedves Zarándok Testvérek!
Innen, ahol megíratott, hogy „ez a föld mindig székely volt és az is marad”, vigyétek el a meggyőző hitét annak, hogy magyarnak lenni nagy ajándék és küldetés. Mindenki csak egy tévelygő magyart győzzön meg arról, hogy nekünk most kell össze fogni, mert még mindig megmaradásunk, megtartatásunk a tét.
Maradjunk meg szent hitünkben, higgyünk erőnkben, mert mi, hitmegtartó példái vagyunk a keresztény Európának. Úgy, ahogyan a tegnap a somlyói nyeregben elhangzott, mi, az Európai kereszténységet védő nemes harcosok földjét tudhatjuk magunkénak.
Ne engedjük hát széttépetni magunkat egy, a 28-adik fejét már elveszített, több sebből is vérző alkotás acsarkodásaitól, hiszen a mi mindenkori gyepűvédő feladatteljesítésünknek köszönheti életét.
Kedves itthonról haza utazó Testvéreink!
Most is azt mondom, mint a tavaly: kérem, adjátok tudtára az otthonmaratottaknak, hogy itt, a megemlékezés helyszínén, még mindig van szabadhely a nemzetünk erejében kételkedők, vagyis a gyengék számára. Hiszen erős, csak az lehet, akit hitének ereje elhoz ide, ahol a közös fohász mágikus erővel kapcsolja egybe, azt ami egykoron szétszakadt, és tölt fel bizakodással, hittel, reménységgel valamennyiünket.
Tegyük meg ezt földi hazánk, a Kárpát-medence megtartása szent ügyében.
A Szűzanya kísérje utatokat! Isten velünk! Jó találkozást!
Nagy Zoltán
