Elkobozták a székely zászlót

Ezt is megértük

Tegnap (június 3-án, szombaton – a szerk. megj.) Csíkszeredában a rendőrség elkobozott egy székely zászlót. Az esetről beszámolt a sajtó és nyilván igen nagy visszhangot váltott ki a közösségi oldalakon is. Nyilván felháborító, ami történt, de ugyanakkor ez egy premier is, ugyanis a rendőrség szóvivője ezt nyilatkozta: “a 2015/141-es jogszabály értelmében kihágásnak minősül a zászlófelvonás”.

Ha valaki nem tudná, ez a sokat és méltán vitatott zászlótörvény, amiről még tervezet korában az RMDSZ képviselői azt állították, hogy majd megoldja a székely zászló használatának a problémáját, amit testületileg megszavaztak, s aminek az elfogadását nagy üdvrivalgással fogadták.

Tették ezt annak ellenére, hogy a Székely Nemzeti Tanács időben figyelmeztetett a veszélyre, amit ez a kezdeményezés jelent közösségünk számára: Nem is egyszer, hanem kétszer is, ekkor meg ekkor.

Egy év sem telt el a törvény kihirdetése óta, s máris ilyen csattanós bizonyítékkal álltak elő a hatóságok. Ugyanis a törvény eleve zavaros és általános megfogalmazás kiválóan alkalmas arra, hogy visszaéléseket legitimáljanak vele. Kifejezetten árulkodó ilyen téren az, hogy a törvény előírásainak nem megfelelő (így általában, hogy miben nem felel meg, azt az intézkedő hatóság majd eldönti) zászlókat elkobozzák.

S hogy a kép teljes legyen, túl a törvény általános és homályos voltán, a tegnapi rendőrségi akció legitimálásához még kellett egy dolog, amit a megye mindenható Elnöke kínált tálcán: hogy lehessen a székely zászlót a törvény előírásainak nem megfelelő önkormányzati zászlónak tekinteni. Hogy értse mindenki jól: az RMDSZ aktív szerepet játszott abban, hogy megszülessen a helyi zászlók törvénye. Aztán Borboly Csaba előterjesztésére Hargita megye önkormányzata azt javasolta a kormánynak, hogy legyen a megye zászlaja a székely zászló. A kormány ezt a kezdeményezést tudomásul vette, de nem hozott róla határozatot. S nem is fog, mert ez így tökéletes állapot, mert általa a székely zászló egy olyan önkormányzati zászló lett, ami nem felel meg a törvény előírásainak (mert a kormány még nem hagyta jóvá). Ettől a perctől kezdve bárhol és bármikor fel lehet lépni ellene, hivatkozva a helyi zászlók törvényére. Lehet osztogatni a büntetéseket, illetve lehet elkobozni a zászlókat. Közintézményről, közterületről, magánházról, bárhonnan. Köszönjük RMDSZ, köszönjük Elnök Úr! Ez önmagában megér egy újabb mandátumot a megye élén, hisz csak az teremti meg e lehetőségét annak, hogy további hasonló “eredményeket” lehessen elérni. Még csodálkozik valaki, hogy ama hivatali visszaélési per egy helyben topog? Bolondok lennének a román hatóságok, hogy rácsok mögé dugjanak egy olyan embert, aki ekkora szolgálatokat tesz nekik!

Árus Zsolt
Címfotó: Iochom Zsolt


Iochom Zsolt filmje a történtekről:

<iframe width=”560″ height=”315″ src=”http://szekelyhon.ro/video/embed/57518ba80d14a?autostart=1″ frameborder=”0″ allowfullscreen></iframe>

Kérem ossza meg ismerőseivel: