Elszántan a kupáért

„Úgy készülünk, hogy megverjük a Steauát”– szögezi le a lényeget Farkas Csaba, a Progym edzője. A csapat harcra kész, betegségek és sérülések szerencsére elkerülték ezen a héten a társaságot, teljes létszámmal készülhettek a Románia-kupára.

Farkas Csaba elmondta, fejében már összeállt a nyerő csapat és a győztes taktika, de ezeket nyilvánvaló okokból nem árulja még el. Így csak a mérkőzés előtt lesz nyilvános, hogy az öt légiós csatár és a három légiós hátvéd közül kik játszanak a Steaua ellen. Az azonban nagy bizonyossággal megjósolható, hogy Vaclav Novak ott lesz a jégen. Novak így fogalmaz: „a hoki sport, és a sportban minden megtörténhet. Én meg akarom nyerni a Románia-kupát a Progymnak”.
Az öltözőben elszánt a hangulat, látszik, hogy mindenki egyet akar, győzni, és ezért egytől egyig kiteszik a lelküket majd. A szurkolókon sem fog múlni. Fergeteges hangulat várható. Egy Steaua elleni siker döntőt jelent.
A csapatban fontos erősítés történt, és különösen örvendetes, hogy nem újabb külföldiről van szó. Hazatért Debrecenből a fiatal csatár, Barabás László.

(Progym SK)

A Románia-kupa programja:

December 19., szombat:
15 óra: Galaci Dunărea – Brassói Corona
19 óra: Gyergyószentmiklósi Progym – Bukaresti Steaua

December 20., vasárnap:
15 óra: bronzmeccs
19 óra: kupadöntő

A csoportmeccseken egy mérkőzésre felnőtteknek 10 lej, 18 év alattiaknak és nyugdíjasoknak 7 lej lesz a belépő.
A bronzmeccsre és a kupadöntőre 15, illetve 10 lejes jegyeket fognak árusítani. 14 év alatti gyermekeknek ingyenes lesz a belépés.

Ugyanakkor a kupa-tornára bérletet is lehet váltani, az 50 lejes bérlet mind a nyolc meccsre érvényes lesz.

romania_kupa_hoki

Kérem ossza meg ismerőseivel: