Embert ölt a medve Hargita megyében

Meghalt a medve által megtámadott kőrispataki férfi

Meghalt a kórház felé a mentőkocsiban az a 35 éves férfi, akit pénteken medvetámadás ért a Hargita megyei Kőrispatak (Crişeni) település környéki erdőben.

Dr. Péter Szilárd, a Hargita Megyei Mentőszolgálat vezetője az AGERPRES hírügynökségnek elmondta, a férfinek a mellkasán és a karjain voltak harapások, illetve további sérülések a nyaktájékán. A mentőkocsiban, útban a kórház felé, leállt a szíve.

‘A mentősök megpróbálták újraéleszteni, de sikertelenül, a férfi meghalt, pedig egy SMURD helikoptert is hívtunk, hogy átvegye’ – mondta dr. Péter Szilárd.

Fazakas Attila, a székelykeresztúri Hubertus Vadászegyesület elnöke az Agerpres hírügynökséget tájékoztatta, hogy a fiatal férfi másik három társával együtt az erdőbe ment szekérrel, virágföldért. Hazafelé tartva, az erdő szélén a férfi leszállt a szekérről, akkor támadt rá hirtelen a medve.

Fazakas úgy gyanítja, hogy egy anyamedvéről van szó, amely ebben az időszakban sokkal agresszívebb, mivel bocsait védelmezi.

‘Nagyon nagy a medvepopuláció a környéken, nem tudom, kinek kell ez, hogy a végén minket esznek meg. És ez a kezdet, a medvék most kezdenek megjelenni a telelés után és lesznek még támadások, mert nagyon nagy a populáció. (…) Tavaly csak két medvét lőhettünk ki egy 24 ezer hektáros területről. (…) Nem csak az emberek vannak veszélyben, a medvék elpusztítják az őzeket és a szarvasokat is’ – magyarázta Fazakas.

Hozzátette, a környezetvédelmi minisztérium nagyon kevés kilövési engedélyt ad már évek óta, évente egy-két példányra, ez pedig messze nem elég egy ilyen méretű populáció esetében.

A vadászegyesület vezetője azt is elmondta, megpróbálják azonosítani az emberhalált okozó példányt, és kérni fogják a minisztériumtól az engedélyt a kilövésére.

A meve által megölt férfi egyedül nevelte két kiskorú lányát, szociális segélyben részesült és napszámos munkákat végzett a faluban.


Borboly Csaba Hargita megyei tanácselnök szerint elfogadhatatlan, hogy halálos kimenetelű medvetámadás történjen, és követelni fogja a környezetvédelmi minisztériumtól annak kivizsgálását, miért utasítottak el számos, a vidék vadászegyesületei által benyújtott, a veszélyes egyedek kilövésének engedélyeztetésére vonatkozó kérést.

‘A mai rendkívüli tanácsülés közben kaptuk a hírt, hogy a ma délelőtti medvetámadás 35 éves áldozata életét vesztette. Szomorú és felháborító! Információim szerint már tavaly kérték a támadó medve kilövését, de a bukaresti bürokraták nem hagyták jóvá! Felelőtlenségük emberéletetet követelt! Két kiskorú gyerek maradt árván! Összefogásra van szükség, hogy segítsünk rajtuk’ – írta pénteki Facebook-bejegyzésében Borboly Csaba. Az ülést egyperces néma csenddel szakították meg a haláleset hírére.

‘Ma felveszem a kapcsolatot a környezetvédelmi miniszterrel, kérni fogom annak kivizsgálását, miért utasítottak el annyi, Hargita megyéből érkező kilövési kérést. Mert ha megnézzük a minisztérium honlapját, látjuk, hogy azokban a megyékben, ahol alacsonyak voltak a károk és kicsi a medvepopuláció is, jóváhagytak kilövéseket, de Hargita megye esetében csak a kérések egyharmadát hagyták jóvá (…) pedig itt voltak medvetámadások, itt kerültek emberek kórházba, itt vannak tetemes károk, és a minisztérium nem hoz intézkedéseket’ – nyilatkozta Borboly a tanács ülése után.

Hozzátette, kérni fogja az illetékes minisztertől, hogy a kormány sürgősségi rendelettel fogadja el a vadgazdálkodási törvény módosítását, amelyet a parlament elfogadott, de az államfő megtámadta az alkotmánybíróságon.

A Facebook-oldalára feltett videóinterjúban Borboly rámutat: ‘Ez az ember két kisgyereknek az édesapja, sajnos az édesanyjuk elhagyta a családot, az édesapa és a nagymama nevelték a gyerekeket. Helyszíneltek is már a kollégáink a gyermekvédelmi igazgatóság részéről, jó kezekben vannak a gyerekek a nagymamánál és elindítjuk a hivatalos procedúrát, hogy ott is maradhassanak. Felhívást intézünk mindenki felé, hogy (…) amivel tudunk, segítsünk. Majd néhány napon belül közzé fogjuk tenni a módokat is’.

A 35 éves férfit péntek délelőtt támadta meg a medve a Hargita megyei Kőrispatak közelében. A férfi a mentőautóban, a kórházba menet halt bele sérüléseibe.


Forrás: www.agerpres.ro


Elhunyt a kőrispataki medvetámadás áldozata

A Hargita megyeiek követelik a minisztérium felelősségvállalását

 

Március 22-én 11 óra körül életveszélyesen megsebesített Kőrispatak közelében egy 35 éves családapát a medve. A vadállat a férfi mellkasát és felső végtagjait marcangolta, illetve a nyakán és a fején is megsebesítette. A székelyudvarhelyi kórházból kiszállt mentősök beavatkozására nem reagált az eszméletét vesztett férfi, végül szállítás közben a mentőben elhunyt.

Az esetről értesítették Borboly Csabát, Hargita Megye Tanácsának elnökét, aki figyelemmel követte a történéseket, és közösségi oldalán beszámolt a fejleményekről:

https://www.facebook.com/borbolycsaba/photos/a.358855334161856/2021999624514077/?type=3&theater

Hargita Megye Tanácsa március 22-i rendkívüli ülésén a testületnek is beszámolt a megyeelnök a sajnálatos esetről:

https://www.facebook.com/watch/?v=2226733340919885

Várták a rohammentő szolgálatot, hogy az áldozatot a marosvásárhelyi egyetemi kórházba szállítsák, de sajnos a 35 éves férfi elhunyt. Borboly Csaba felháborodásának is hangot adott, hiszen erre a veszélyes egyedre már tavaly kérte a Hubertus Vadásztársaság a kilövési engedélyt. Nem igaz, hogy az Európai Unió tiltja a veszélyes egyedek eltávolítását, hangsúlyozta a megyeelnök:

https://www.facebook.com/borbolycsaba/videos/2565341763536370

A tanácsülés alatt értesítették Kolumbán Dávid tanácsost, hogy az áldozat a mentőben elhunyt Firtosmartonosnál. A tanácsülés résztvevői egy perc csenddel adóztak emlékének:

https://www.facebook.com/borbolycsaba/videos/781470155568734

Az áldozat a nagymamával nevelte kislányait, miután a gyerekek édesanyja elhagyta a családot. Borboly Csaba felhívást intézett mindenkihez, hogy lehetőségei szerint segítse a családot. Az esetért valakinek felelnie kell, hangsúlyozta Hargita Megye Tanácsának elnöke, ugyanis korábban kérték a veszélyes egyed eltávolítását, és az Európai Unió nem tiltja az emberi élet védelmét:

https://www.facebook.com/borbolycsaba/videos/2351735935113261

Hargita Megye Tanácsa gyűjtést szervez a család megsegítésére, segíti a családot a temetés költségeiben, egy ügyvéd kifizetésére, követelik, hogy a Környezetvédelmi Minisztérium nevezze meg a felelőst a ki nem adott engedélyek miatt, illetve kérik Tánczos Barna szenátor és Korodi Attila közbenjárását a kormányrendelet módosítása érdekében.

Egy kilenc és egy tizenkét éves kislány maradt apa nélkül, mert a minisztériumban valakinek nem volt ideje kivizsgálni, veszélyes-e a bejelentett medve. SEGÍTSÜNK! Fogjunk össze érdekükben, támogassuk őket lehetőségünkhöz mérten.

Adományaikat elküldhetik a Hargita Megyéért Egyesület számlájára megjelölve, hogy a medvetámadás áldozatainak utalnak.

Számlaszám:

Hargita Megyéért Egyesület

RO79BRDE210SV06542542100

BRD – Groupe Société Générale, Csíkszeredai kirendeltség

Kérem ossza meg ismerőseivel: