Emlékkiállítás Gyergyószárhegyen
Márton Áron hagyatéka a Gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központ vonatkozásában
A kiállítás megnyitója: 2016. augusztus 26-án, pénteken 18 órakor;
Helyszín: Gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központ;
A kiállítás megtekinthető: 2016. szeptember 20-ig hétköznapokon 9–15 óra között.
A Gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központ kiállítással tiszteleg Márton Áron püspök emléke előtt. Teszi ezt azért is, mert a Gyergyószárhegyi Alkotótábor létrejöttéhez jelentős mértéken hozzájárult a boldogemlékű püspök: Négy évtizeddel ezelőtt a táboralapítók – Zöld Lajos újságíró, Gaál András és Márton Árpád képzőművészek –, Varró András helyi plébános közbenjárásával, azzal a kéréssel keresték fel Márton Áron gyulafehérvári püspököt, hogy a gyergyószárhegyi ferences kolostor néhány helyiségét bocsássa az alkotóművészek rendelkezésére. Felterjesztésüket a püspök 1974 áprilisában elfogadta, és az év májusban a Gyulafehérvári Egyházmegyei Hatóság és a Hargita Megyei Művelődési és Szocialista Nevelési Bizottság, valamint az Országos Képzőművészeti Szövetség által megkötött bérleti szerződés lehetővé tette az alkotóközpont működésének elkezdését.
A Gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központ ezen emlékkiállítással a Márton Áron püspök gyulafehérvári hagyatékában levő képzőművészeti alkotások javát, valamint a táboralapítással kapcsolatos levéltári dokumentumok másolatát szeretné a nagyközönségnek bemutatni.
Az emlékkiállítással egyben a püspök úr iránti hálánkat is szeretnénk kifejezni, a művésztelep létrejöttéhez való hozzájárulásáért.
Kiállító művészek: Benczédi Sándor, Borsos Miklós, Décsi Ilona, Drócsay Imre, Fuchs Jenő, Gaál András,
Gál János, Gheorghe Adoc, Gy. Szabó Béla, Imets László, Incze Ferenc, Kristófi János, Márton Árpád,
Nagy Imre, Plugor Sándor, Szervátiusz Jenő, Török Pál,
Valamint a GY.É.L. táboralapítással kapcsolatos dokumentumainak másolatai
A kiállítás létrehozói:
Gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központ
Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség
A kiállítás rendezői:
Ferencz Zoltán művészeti vezető (Gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központ)
Hegedűs Enikő művészettörténész (Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség)