Erőnk van, mutassuk hát fel!

A tét igen nagy!

Véleményem szerint a korábbi két alkalommal (2013, 2104) világosan megmutattuk, hogy a székelyek képesek határozottan de civilizáltan kiállni a jogaik mellett, nem véletlen az, hogy a hatóságok megijedtek és tavaly megakadályozták a felvonulást. Éppen ezért a csütörtöki rendezvény tétje nem az, hogy kinek lesz igaza, a szervezőknek-e, akik biztosították a hatóságokat hogy békés és fegyelmezett tüntetés lesz, avagy a polgármesternek, aki interetnikus konfliktusokat vizionál. Számomra nem kétséges, hogy még ha lesznek is köztünk beépített provokátorok (mert arra számíthatunk hogy lesznek), azokkal el tudunk bánni, nem lesznek képesek rossz irányban elvinni a történéseket.

Ezzel szemben van egy ennél sokkal fontosabb kérdés, s ez az igazi tétje az idei március tízedikének. Nevezetesen az, hogy mindenki lemérheti az elmúlt hónapok magyarellenes intézkedéseinek a hatásait.

A hatóságok nyilván arra várnak, azt remélik, hogy megijedtünk, beláttuk hogy jobb meghúzódni, mert lám hogyan járnak azok, akik kiállnak, akinek nem csak van véleményük, de azt ki is mondják, ki is állnak mellette. S ha ezt fogják tapasztalni, akkor arra számíthatunk, hogy fokozódni fog a nyomás azokon, akik még mukkanni mernek, szaporodni fognak a nyelvünk és jelképeink elleni támadások.

Márpedig mi ezt – nyilván – nem akarjuk, s ebből egyetlen, de nagyon fontos dolog következik: most lényegesebb mint valaha, hogy hányan leszünk a Székely Vértanúk emlékművénél. Ha rövid távon javítani akarunk a helyzetünkön, ha nem akarjuk megnehezíteni a saját és az utódaink életét, ha azt akarjuk, hogy legyen magyar jövő ezen a tájon, akkor egyetlen választásunk van, az, amit a Kossuth nóta is mond: mindnyájunknak el kell menni! Mutassunk most is erőt és elszántságot, ez az egyetlen helyes válasz a hatósági túlkapásokra, zaklatásokra. Ha nem akarjuk hogy újabb polgármestereket hurcoljanak meg a korrupcióellenes harc álságos jelszavával, hogy még több székely fiatalra süssék rá a terrorista hamis bélyegét, akkor legyünk ott minél többen Marosvásárhelyen. Be kell ugyanis látni, hogy helyzetünk békés, tárgyalásos megoldására törekszünk, de a tárgyalóasztal mellett csak annak jut hely, aki erőt tud felmutatni. Erőnk van, mutassuk hát fel!

Árus Zsolt

Kérem ossza meg ismerőseivel: