Erzsébet királyné (Sissi) emlékek Székelyföldön

Vetítéssel egybekötött előadás

2019. május 8-án, szerdán szeretettel várunk mindenkit a Gyergyói Erdélyi Kárpát Egyesület szervezésében megrendezendő vetítéssel egybekötött előadásra, melyet a művelődési ház Karancsi Sándor termében 18 órától tekinthet meg minden kedves érdeklődő.

Az előadást Laczkó-Szentmiklósi Endre, történelemszakos tanár tartja. Ő az, ki lelkiismeretes odaadással kutatja az Erdélyben fellelhető Sissi emlékeket, többek között az ő tiszteletére ültetett emlékfákat is.
A kutatás egyik motiválója Ferenc József halálának 100. évfordulója, ami 2016-ban volt, valamint Sissi halálának 2018-as, 120. évfordulója.

A tanár úr ki szeretné bővíteni az eddig már ismert négy, emlékekkel rendelkező székelyföldi helységek (Bereck, Előpatak, Kovászna, Marosvásárhely) listáját. Levéltári kutatásainak köszönhetően többek között már Sepsiszentgyörgy, Csíkdánfalva, Homoródalmás és Lóvész is bekerült a felsorolt települések mellé.

A belépés ingyenes.

Kérem ossza meg ismerőseivel: