Evangelizációs bibliahét gyerekeknek

Példaképem a lovagkirály!

Már érződik a vakáció illata. Alig egy pár hét és itt a játék, a kikapcsolódás, a játszva tanulás ideje. Ebbe a vakációs hangulatba kapcsolódik be a gyergyószentmiklósi Szent István Plébánia közössége, a tavalyhoz hasonlóan Evangelizációs bibliahetet szervezve a gyerekeknek. Tudjuk, hogy sok gyerek szeretne eljutni különböző táborokba, de nincs rá lehetősége. Mi várunk mindenkit, aki négy felejthetetlen napot szeretne velünk tölteni. A tavaly több mint 120 gyerekkel táboroztunk együtt, reméljük ez idén sem lesz másképp.

Július 6-án nyitjuk meg a tábor kapuit, ahol négy napon át, 9–14 óra között együtt játszunk, közösen étkezünk, játszva tanulunk. Három korcsoportban lesznek foglalkozások: óvodás középcsoportostól 7 éves korig, I–IV, illetve V–VIII osztályosok számára. A helyszín a Szent István Plébánia. Jelentkezni a plébánián kell június 28-ig, ahol a részvételi díjat, gyerekenként 25 lejt is ugyanekkor kell kifizetni.
Az idei evangelizációs hét témája a 2017-es esztendőre meghirdetett Szent László év. Ebben az évben 940. éve, hogy a király trónra lépett, és 825. éve hogy szentté avatták. Ebből a jeles évfordulókból kiindulva hirdették meg a Szent László évet, amihez mi is csatlakozunk, megismertetve a gyerekekkel a király hősies erényeit, mintaképként állítva, mint keresztény lovagkirályt.

A napokra lebontott témákat a tábor pedagógus munkaközössége állította össze segítségül híva a négy sarkalatos erényt, alátámasztva szentírási alapokkal.

Vadócba rózsát oltok, hogy szebb legyen a föld – ismétlődik a gondolat Mécs László papköltő sokat idézett versében. Sokszor életünk keménységébe sem árt valami olyasmit oltani, ami által szebbé válik a világunk. Ha viselkedésünkbe erényeket oltunk, megszépíthetjük a magunk és környezetünk életét. Gyakorlásuk által erényes, ill. erényesebb emberekké válunk. Magunk is átélhettük már, ha olyan személlyel álltunk szemben, aki jóságának sugárzásával is megszólított minket.

A sarkalatos erények további jóra sarkallják az embert, különféle egyéb erények gyakorlása által szépítik a földet, mint a vadócba oltott rózsák. Az ilyen személyek közelében talán arra is ösztönözve érezzük magunkat, hogy mi magunk is hasonló jót sugárzó emberekké váljunk. Szeretnénk, ha erényes emberként mi is megtapasztaltatóivá válhatnánk a belső jóságnak mindazok számára, akikkel az Isteni Gondviselés hosszabb-rövidebb időre összekapcsolja életutunkat.

Erre a személetmódra kell nevelnünk gyerekeinket is. A tábor ebben akar segíteni, amikor a sarkalatos erényeknek a segítségével – okosság, igazságosság, bátorság, mértékletesség – a lovagkirályt példaképként elébük állítja, hiszen Szent László a négy sarkalatos erény követésével: az okos döntés képességével, az igazságossággal, a bátorsággal és az önfegyelemmel megmaradásunkat és minden jóban való gyarapodásunkat szolgálta.

Gyere, legyen a példaképed a lovagkirály, viselkedésedbe erényeket oltva, megszépítheted a magad és környezeted életét!

Keresztes Zoltán plébános

Kérem ossza meg ismerőseivel: