Fakivágási kérelmek helyzete – még előterjeszthető

Tanácskozott a fakivágási kérelmeket elbíráló bizottság a hét elején.

A szakmai bizottság a fakivágás menetét szabályozó, 2013. évi 165-ös sz. tanácshatározat értelmében az önkormányzat városrendezési és környezetvédelmi képviselőiből, külsős szakemberekből, környezetvédelmi civil szervezetek képviselőiből és az erdészet képviselőiből tevődik össze.

2014. óta az országos rendelkezések értelmében a helyi szinten jóváhagyott, közterületről történő fakivágásokat a megyei környezetvédelmi ügynökségeknek is jóvá kell hagyniuk. Előírás ugyanígy, hogy a madarak fészkelő időszakában tilos közterületről fát kivágni.

Eddig összesen 41 kérelem érkezett a bizottság felé, kanadai nyár/jegenye, kőris, nyír, akác, hárs, juhar és fenyő fajtákra. Egy esetben pedig metszést igényeltek a lakók.

Közterületről történő fák kivágását kérik a lakók a következő indokokkal: túl közel vannak az épülethez, veszélyt jelentenek a tetőszerkezetre, alapzatra, erkélyekre, beárnyékolják a lakrészeket, meggyengült a gyökérzetük. De volt már olyan megfogalmazás is, hogy hangosan csiripelnek a madarak és zavarják a lakók nyugalmát.

17 darab kivágási jóváhagyás történt összesen 38 fára. A bizottság a metszést is jóváhagyta. Ezt követően a kivágási jóváhagyásokat az önkormányzat a megyei hatóságok, illetve a Vitalissima felé továbbítja. A megyei környezetvédelmi ügynökség jóváhagyását követően a városgazdálkodási vállalat végzi a kivágást közreműködve egy magaslati munkára jogosult ipari szakemberrel.

3 olyan eset volt, amelyben nem a bizottság hatásköre döntést hozni, mindhárom magánterületen lévő fa megnyesését/kivágását igényelte. Tudni kell azt, hogy magánterületen lévő fa kivágása, metszése a tulajdonos feladata, és nem engedélyköteles tevékenység.

7 esetben zöldfelületi/megváltási díjat állapított meg a bizottság, mivel a kérelmek a testület által jóváhagyott szabályzat szerint nem a díjmentességi kategóriába sorolhatók. Arról, hogy a bizottság jóváhagyta a fakivágást, hiánypótlási díj kifizetése ellenében – írásos értesítést kapnak a kérelmezők. Amennyiben a kérelmező elfogadja ezt a feltételt, a kiszabott összeget befizeti a Környezetvédelmi alapba és a nyugta másolatát eljuttatja a városháza ügyfélfogadójába, ahonnan a környezetvédelmi szakreferenshez kerül. A kivágási jóváhagyás ettől a pillanattól lép érvénybe.

Az országos előírások értelmében a kivágást tavasszal és ősszel kötelesek végezni a hatóságok, így a bizottság ezúton is arra kéri a tisztelt lakókat, hogy amennyiben közterületen lévő fára kivágási kérelmet terjesztenének be, tegyék azt meg még a hónap folyamán, hogy legkésőbb április végéig megtörténhessen a szakhatósági értékelés és kivágás egyaránt.

A fakivágási kérelem űrlapja megtalálható a városháza ügyfélfogadójában, illetve letlthető a gyergyoszentmiklos.ro weboldalról az Ügyfélkapu magánszemélyek számára kijelölt dkumetnumtárából (cerere taiere arbori néven). Az ügyrendet illetően átnézhető a 165/2013-as testületi határozat.

Gyergyószentmiklós Megyei Jogú Város

Sajtóközlemény

Kérem ossza meg ismerőseivel: