Felajánlás

Nagy Zoltán alpolgármester Úr figyelmébe!

Tisztelt alpolgármester Úr!

    A gyergyószentmiklósi polgárőrség, mint önkéntességi alapon működő civilszervezet, a 2013- as alakulásától kezdődően ,saját, tervezett stratégia keretén belül megpróbál segítséget nyújtani néhány közösséget zavaró, környezetnek ártó problémában, azoknak szerveknek ,hatóságoknak, akiknek hivatásuk, kötelességük gyergyószentmiklóson a felmerült problémákat megoldani ,a rendet és fegyelmet betartatni. Amint az egészségügy, az érdekvédelem, a sport, a kultúra területén is sok esetben részt vállalnak a civilek az állami, helyhatósági szerveződések hiányosságainak kiegészítésében, úgy a közbiztonság javítása területén is a leghatékonyabb megoldást a közös felelősség vállalásban, implikálódásban látjuk. Tagságunk az elmúlt években, több ezer óra önkéntes munkát fektetett abba, hogy a város külterületei tisztábbá váljanak, a mezőgazdasági területeket használó emberek munkájának gyümölcse ne kerüljön illetéktelenek tulajdonában, a bevásárló központok és a város főterén megszokottá vált koldulás elviselhető mértékű legyen…. ,és még sorolhatnánk. A lakosság nagy hányadának értékelése alapján a munkánk nem volt eredménytelen ,de még minden területen sok a tennivaló ,mondhatjuk , nem jött el a „hátra dőlés ” ideje.

    A külterületek felügyelete az idei évre, a termények betakarítása, a hideg időjárás beállta végett lassan okafogyottá válik és az ebből a tevékenységből felszabadult emberi és logisztikai erőforrásainkat szeretnénk felajánlani egy szintén közösséget zavaró és veszélyeztető tény mihamarabbi orvoslására, ami nem más, mint a Gyergyószentmiklós adminisztratív területén fennálló KÓBOR KUTYÁK problémája.

    Tisztelt alpolgármester Úr, amennyiben a felajánlásunkat elfogathatónak és a város ez irányú tevékenységébe illeszthet6onek ítéli, kérjük jelezze, hogy a feladatok megbeszélése után , közös erővel mihamarabb változtathassunk az aktuális helyzeten

A Gyergyószentmiklósi Polgárőr szervezet nevében

Bajkó László

2015 November 2

polgaror_level

Kérem ossza meg ismerőseivel: