Felolvasómaraton Gyergyóremetén

Önkénteseket várnak a helyi szervezők

A Kájoni János Megyei Könyvtár 2016-ban nyolcadik alkalommal szervezi meg a felolvasómaratonont, amelybe immár többedik alkalommal bekapcsolódik a gyergyóremetei Balás Gábor Községi Könyvtár is.  A felolvasásra önkénteseket várnak a helyi szervezők február 23-án, reggel 9 órától kezdődően a könyvtár olvasótermébe. Idén Tamási Áron, a nagy székely író életművét szólaltatjuk meg, halálának 50. évfordulójára emlékezve.

felolvasomaraton-566x800

A tavalyi, hetedik maratoni felolvasáson közel 40 000 felolvasó szólaltatta meg Kányádi Sándor műveit, 12 ország 177 településén – áll a megyei könyvtár honlapján megjelent közleményben.

A 2009-ben Székelyudvarhelyen elindított maratoni felolvasás minden évben magyar irodalmunk egy-egy kiemelkedő alkotójának életművére irányítja a figyelmet, bárhol a világon lehet csatlakozni a felolvasáshoz, bármikor a nap folyamán, akár otthon egyedül, vagy családi programként is! Várjuk iskolák, intézmények, szervezetek, közösségek jelentkezését a felolvasásra. A hagyományokhoz híven elkészült a maraton idei könyvjelzője, amit a felolvasás résztvevői majd saját nevükre tölthetnek ki.

Kérem ossza meg ismerőseivel: