Felolvasószínházi előadás Gyergyószentmiklóson

Eve Ensler: V-monológok

Folytatódik a felolvasószínházi sorozat a Figuránál

Folytatódik a Figura tavalyi évadban elindított felolvasószínházi sorozata, a V-monológok című darab, mely Eve Ensler könyve alapján készült, február 14-én, szerda este 7 órától kerül felolvasásra a Figura Stúdió Színház épületében található YourLivingRoom-ban.

A felolvasószínházi előadás rendezője Albu István, felolvasnak a Figura Stúdió Színház színészei: Bartha Boróka, Boros Mária, Máthé Annamária, Tamás Boglár, Vajda Gyöngyvér.

A 18 éven felülieknek ajánlott előadásra a belépés ingyenes, információk a 0752-227-011-es telefonszámon, vagy az org@figura.ro e-mail címen.


A Vagina Monológok

A szerző kereken 200 nővel készített interjúból válogatta össze az anyagot. A monológok bár egyazon téma köré csoportosulnak, mégis személyenként igen eltérőek; megszólal például. egy a Délszláv háborúban megerőszakolt bosznia-hercegovinai nő, hallhatunk egy 13 éves kislány első szexuális tapasztalatairól vagy egy 72 éves hölgy megrázó monológját. Az egyes interjúk időnként elgondolkodtatóak, adott esetben nyomasztóan ridegek, vagy kifejezetten viccesek.

Ensler “antropológiai tanulmánynak” nevezi művét, amely nők erotikus fantáziáit, szenvedélyüket, vágyukat, csalódásaikat vagy adott esetben szexuális erőszakot mutatja be. Eve Ensler számára a nők ellen elkövetett erőszak központi téma, a bemutatókkal világszerte támogatnak jótékonysági projekteket. 1998-ban kezdeményezte Eve Ensler a V(agina)-DAY, mint a nők elleni erőszak napját (“victory over violence”), február 14-re. (Wikipédia)


„Elhatároztam, hogy beszélni fogok a nőkkel a vaginájukról, hogy vagina-interjúkat készítek. Ezekből lettek a vagina-monológok. Több mint kétszáz nővel készítettem interjút. Beszéltem idős nőkkel, férjezett nőkkel, egyedülálló nőkkel, leszbikusokkal, egyetemi professzorokkal, színésznőkkel, üzletasszonyokkal, kurvákkal, feketebőrű nőkkel, spanyol nőkkel, ázsiai nőkkel és amerikai nőkkel, indián nőkkel, fehér nőkkel, zsidó nőkkel. Az elején nehezen ment. A nők nem akartak erről a témáról beszélni, szemérmesek voltak. De ha egyszer belekezdtek, le sem lehetett többé állítani őket. A nők maguknak sem vallják be, de imádnak a vaginájukról beszélni. Izgatja őket a dolog, talán pont azért, mert eddig még soha senki nem kérdezte őket erről.” (részlet a könyvből)


 

Kérem ossza meg ismerőseivel: