Fiatalok a jövőért – Támogatott foglalkoztatás
Pályázat a Hargita megyei ifjúság elhelyezkedéséért.
Támogatott foglalkoztatási központjuk lesz a nehéz helyzetben élő fiataloknak.
Ünnepélyesen elindította a Fiatalok a jövőért – Támogatott foglalkoztatás című projektjét a Hargita Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Vezérigazgatóság április 7-én, kedden. A pályázatot a Granturile SEE 2009–2014 finanszírozza a RO10 – CORAI Program pénzügyi támogatásával, és a Román Szociális Fejlesztési Alap (FRDS) kezeli. A megnyitóünnepségen részt vett Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke, Szabó Barna megyemenedzser, Elekes Zoltán, a Hargita Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Vezérigazgatóság, valamint a projektben érdekelt intézmények és civilszervezetek igazgatói, meghívottjai.
– Bízom benne, hogy a maihoz hasonlóan az elkövetkezőkben is sok kezdeményezést, lehetőséget meg tudunk ragadni, amivel támogatni tudjuk a nehéz helyzetben élő fiatalok elhelyezkedését. Sajnos sokszor nem elég a szociális szféra segítsége, törvénymódosításokra is szükség van, a megyei tanács ezeket előkészíti, ezzel is segítve a folyamatot. Továbbra is szorgalmazom a szociális szövetkezetek létrehozását, amely által segíthetnénk a hátrányos szociális helyzetben élők munkaerőpiacra való bevonását, törvényes keretetet biztosítanánk a hátrányos helyzetű fiatalok intézményesített foglalkoztatásának – fogalmazott a megyeelnök.
A projekt lebonyolítója, a megyei tanács alintézményeként működő szociális és gyermekvédelmi vezérigazgatóság új szociális szolgáltatást vezet be a veszélyeztetett helyzetben levő fiatalok számára: azoknak, akik betöltötték a 16 évet, és a közeljövőben elhagyják a gyermekvédelmi rendszert, vagy akik már kiléptek ebből a rendszerből, de nincs stabil munkahelyük, valamint a sérült fiatalok számára.
Szabó Barna megyemenedzser arra kérte a jelenlévőket, hogy tegyék folytonossá a fiatalok segítésének folyamatát, a projekt lejárta után is foglalkozzanak velük, segítsék őket.
A projekt keretében négy támogatott foglalkoztatási központot hoznak létre a következő településeken: Csíkszereda, Székelyudvarhely, Székelykeresztúr és Gyergyószentmiklós; szakembereket képeznek ki és alkalmaznak, továbbá felmérik a célcsoportok kompetenciáját. Több mint 120 személy képzésben/átképzésben/ oktatásban/szakosodásban vesz részt, és 172 fiatal kap támogatást a megfelelő munkahely megtalálásában. A projekt fontos célkitűzése a munkaadóknak és ezek alkalmazottainak, a döntéshozóknak és a közösségeknek az érzékennyé tétele a problémára, hogy megváltozzon a veszélyeztetett helyzetben élő fiatalokkal szembeni magatartásuk. A projektet három, hasonló szolgáltatásokban releváns tapasztalattal rendelkező civilszervezettel együttműködve hajtják végre – a Hargita Megyei Mozgássérültek Egyesületével, a CJD Domus Alapítvánnyal és a Lókodi Ifjúsági Alapítvánnyal (LIA).
Fazakas István, a székelykeresztúri Domus alapítvány igazgatója elmondta, bízik a Hargita Megye Tanácsával és a szociális és gyermekvédelmi vezérigazgatósággal való jó együttműködésben, és nagyon örül annak, hogy lehetőséget kapnak ezek a fiatalok arra, hogy közelebb kerüljenek a munkáltatókhoz.
– Ezek a fiatalok végre ki tudnak lépni zárt társadalmukból, megmutathatják, hogy itt vannak, és jó, hogy vannak nekünk – fogalmazott az alapítvány igazgatója.
A projekt költségvetése 909 278,00 lej, a lebonyolítás időtartama 15 hónap.