Fogadjuk igazi házigazdaként az érkező zarándokokat
Az idén pünkösdkor is
Pünkösdkor nemcsak zarándok lelkületünket élhetjük meg a somlyói nyeregben, de házigazdaként is szerepet kapunk, hiszen városunkat számos zarándok útba ejti, sokan itt szállnak meg, mások csak átutaznak. Megélhetjük, hogy a Szentlélek ünnepe közösségben érezhető át igazán.
Néhány napja felhívást tett közzé az önkormányzat, arra kérve a város lakóit, hogy lehetőség szerint jó házigazda módjára előkertjeiket, portájuk környékét tegyék rendbe, alakítsanak ki virágágyásokat.
A Misszió Tours utazási Iroda által szervezett Boldogasszony Zarándokvonat idén minden eddiginél több, 950 zarándokkal érkezik, akik városunkban és a környéken szállnak meg – ennek megszervezésében a helyi turisztikai iroda segített.
A vonat érkezése az előzetes tervek szerint csütörtökön 22:15 órára várható. Az utasok számára az önkormányzat kürtős kalácsot is készít elő, a vendégeket Nagy Zoltán alpolgármester fogadja. A találkozás pillanata minden évben megható, sokan könnyes szemmel érkeznek, és elmondják, úgy érzik hazajöttek ide hozzánk. Idén is szeretettel várunk mindenkit a vasútállomáshoz – fogadjuk a zarándokokat minél többen együtt, közösségként, aki teheti, népviseletbe öltözve.
Tudomásunk szerint a Boldogasszony Zarándokvonat utasai emlékkönyvet készülnek kitölteni útközben, gyergyószentmiklósiaknak szánt üzenetekkel írva tele a könyv lapjait.
Vasárnap, amint azt már megszokhatták a város lakói, ünnepélyes szabadtéri szentmise lesz a Szent Miklós-templom előtt, amelyen a Boldogasszony vonat zarándokaival együtt vesz részt a közösség. A zarándokmisével egybekötve lesz a bérmálás, a szentséget Bíró László tábori püspök szolgáltatja ki városunk ifjai számára.
* * *
Az előző évekhez hasonlóan nemcsak egy vonat érkezik a gyergyószentmiklósi vasútállomásra. Pénteken a Székely Gyorsat fogadjuk, menetrend szerint 19:56 órakor. A városvezetés ugyancsak kürtőskaláccsal várja a zarándokokat. Ők nem városunkban szállnak meg, rövid megálló után tovább indulnak Csíkszereda felé. A vonat utasai is várják már a találkozást a gyergyószentmiklósiakkal – aki teheti, pénteken este is jöjjön a vasútállomásra a Székely Gyorssal érkező zarándokok fogadására.
Fotók: Lengyel Ákos