Fontos előrelépés kisebbségi oktatásban
Kisebb csoportokkal is lehet óvodai és iskolai osztályokat indítani
A szenátus plénuma döntőházként véglegesen elfogadta június 8-án, szerdán azt az oktatási törvényt módosító kezdeményezést, amely lehetővé teszi, hogy az aktuális törvény által előírt létszámnál kisebb vagy nagyobb csoportokkal is lehessen óvodai vagy iskolai osztályokat indítani az érintett oktatási intézmény kérésére, a megyei tanfelügyelőség jóváhagyásával. A módosítás bárhol alkalmazható, de kiemelt figyelmet szentel a Duna-delta közelében húzódó, hegyvidéki területeken található, megfelelő közlekedési hálózattal nem rendelkező településeknek.
„A kezdeményezés, amely a beiskolázási rendszert teszi rugalmasabbá, a kisebbségi oktatás szempontjából is fontos előrelépés. A Szórvány szempontjából azért jó, mert ott általában nehezebben gyűl össze egy anyanyelvű osztály, míg Székelyföldön pontosan ennek az ellenkezője történik, a túl nagy létszámmal vannak problémák. Általános jelenség, hogy évkezdés elején a szülők megrohanják az óvodákat, mert nincs elég hely. A törvénymódosítás erre is megoldást kínál” – fogalmazott Klárik László, az RMDSZ szenátora.