Futószalagon

    Ma (október 20., kedd – a szerk. megj.) nagy megtiszteltetésben volt részem, beléphettem a Nép Házába, s nem is akárhova, hanem egyenesen az alkotmánybíróság cifra termeibe.
    Hát mit mondjak, tanulságos volt. Szikár számokban elbeszélve 33 ügy volt napirenden, ezek jelentős részében a felek nem voltak jelen, négynek – köztük az enyémnek – a tárgyalása tartott valamivel többet, kettő kicsivel több mint 5 percet, egy tíz és a negyedik meg 15 percet. Az ülés 9,05-kor kezdődött, s 10,30-kor a taláros bírák már ki is vonultak a teremből. Nem nehéz kiszámolni, hogy a maradék 29 ügyre átlag kevesebb mint két perc jutott. A recept pedig ennyi: egy bíró ismerteti a per tárgyát és a feleket, megállapítja hogy ezek ugyan meg voltak idézve de hiányoznak, az ügyészség képviselője pár mondatban kifejti, hogy a kereset elutasítását javasolja, az elnök pedig bejelenti, hogy még ma ítéletet fognak hirdetni. S megint elölről. Hogy a háttérben kik milyen szakmai munkát végeznek azt nem tudni, de az tény, hogy a végső döntést a kilenc alkotmánybíró hozza meg, ahhoz pedig meg kell ismerkedjenek az ügyek részleteivel, mérlegelniük majd szavazniuk kell. Hogy ezt meg lehet-e tenni érdemben, alaposan, 33 ügyben röpke 4-4,5 óra alatt, nos ez felvet némi kétségeket az emberben.

    S hogy mondjak valamit az érettségi ügyében az oktatási törvény két cikkelyének az alkotmányosságát vitató keresetemről is, a bírák meghallgatták a mondanivalómat (amit a biztonság kedvéért már jó időben részletesebben kifejtve írásban is elküldtem), majd következett az ügyész, aki igen szűkszavúan annyit mondott, hogy a kereset elutasítását javasolja, mert az egyenjogúság nem jelent egyformaságot (egalitatea nu înseamnã uniformitate – ez egy igen magvas megállapítás, dodonai bölcsesség, amiből pont az nem derül ki, hogy miért gondolja azt, hogy nem diszkrimináció, ha egyik tanuló 6, a másik 8 vizsgát kell letegyen azért, hogy megkapja ugyanazt az érettségi diplomát). Még azt is hozzátette, hogy oktatási kérdésekben be kell tartani az oktatási törvényt, ami nyilvánvaló, épp csak nem értem miért mondta, azt ugyanis nem merem feltétezni, hogy azt akarta ezzel mondani, hogy a jelenleg érvényes eljárás azért nem alkotmányellenes, mert ezt írja elő a törvény.
    Az eredmény pedig gondolom nem lep meg senkit, egyhangú döntéssel elutasították a keresetemet. Azazhogy meg kell valljam hogy engem egy dolog azért meglepett, ráadásul kellemetlenül: az, hogy a döntés egyhangú volt, egyik bírónak sem volt más a véleménye. Hogy miért mondom ezt, az gondolom sejthető.
    Ez után következhet a tulajdonképpeni per tárgyalása a Legfelső Ítélő és Semmítőszéken, majd – borítékolható – Strasbourgban, az emberjogi bíróságon.

Árus Zsolt