Gábor deák
Gábor deák
– Előhang –
Róla szól e rímes pár sor.
Mérhetetlen az érdeme,
Ezerhatszázötvennyolcban
A gyergyói kicsiny hadat
Győzelemre ő vezette.
Ésszel és rátermettséggel
Szervezett honvédő harcot,
Messze űzve, kikergetve
A Gyergyóra ölni rontót.
Asszonyokkal, öregekkel,
Alig felnőtt gyermekekkel
Győzte le a rablóhordát,
Kikből dombnyi maradt holtan,
S nem látta meg a tél havát.
I.
Gyergyó katona fiai
Messze-messze hadakoztak,
A moldvai martalócok
Könnyű prédáról álmodtak.
Toplicát már felégették,
Szállt az égre Ditró füstje.
Bákainé jóslata járt
Akkor mindenki fejében,
Mert e táltos megjósolta,
Törnek reánk vad tatárok,
Rabszíj vár a gyönge nőre,
Halál arra, ki tart hozzájuk.
De ő, hogyha rá hallgatnak,
Visszatér a mély világból,
S megsegíti kedves népét,
Megmenti majd a tatártól.
Nem sok idő kellett teljen,
Bákainé holta után,
Füst és sikoly jelezte, hogy
Közeleg a gonosz tatár.
Mivel harcos alig maradt
Védeni az ősi földet,
Asszonyok is fegyvert fogtak
Bevárni a rontó ellent.
Harcos asszony vagy százötven
A hatszáznyi katonából,
Akit akkor összehívott
A jó deák, azaz Gábor.
II.
ő volt akkor a százados.
Egy maroknyi annyi ellen,
Mint amennyi három falu
Népe lenne békességben?
Hogy a harcmód kitől való,
Nem lehet azt tudni mára,
Bákainé, Gábor deák,
Vagy a várban lévő úrnők
Leleményes találmánya?
Tény: a parancsnok Gábor volt.
Szavát követte, ki tudta.
Cserép, edény, szeg és kasza,
Csupor, sarló, meg akármi
Fegyverré lett azon nyomban.
A karókra kalap került,
Fenn a magas hegyoldalban,
Fények villantak alattuk,
Mintha páncélos had volna.
Gábor deák és kis hada
A Güdücnél várta lesve,
Bokrok közé meghúzódva,
Hogyan közeleg a beste.
Aztán ágyú dörrent szörnyű,
Siketítő hangerővel,
S rárontott a gyergyói had
A megzavart ellenségre.
Aki menekülni próbált,
Azt a saját hordatársa
Tartotta fenn, s hulltak sorra
A nyeldeklő ingoványba.
Menekülni fejvesztetten
Két felülről egy irányba?
Ott is hagyta fogát sorra
Az ellenség nyolc s félszáza.
III.
Úgy mesélik, Bákainé
Csak megjelent táltos lován:
– Győzni fogtok! – kiáltotta,
Menekül kozák és tatár.
Mikor a nap vérben úszva,
Elbújt Mezőhavas megett,
Angyal éneke hallatszott
S gyúltak sorra örömtüzek.
Másnap aztán számba vették
Ki-ki életáldozatát.
Tizenöt volt a gyergyói,
Az ellené több mint nyolcszáz.
A harcosok csúf sebeit
Nagyasszonyok kötözgették,
Soha nem volt – úgy mesélik –
Úr s székely közt oly békesség.
Aztán néhány nap telt, s újabb
Jó hír röppent madárszárnyra.
Egészséges gyermeket szült
Az a derék Puskás Klára,
Aki áldottan, egymaga
Héttel vívott győztes tusát,
Akik a Marosban lelték
Meg, mit kerestek: a halált.
Utóhang
Ma már tudjuk, angyalszárnyak
Suhogása altatta el
A csatában megfáradtat,
S angyal mondott szép mesét is,
Amit nekünk átadhat majd.
Ezért száll hát, szájról-szájra
A Tatárdomb legendája,
A szülőföld védelmének
Legszebb gyergyói példája.
Forrás:
Benedek Elek: A táltos asszony. In Gyergyói mondák könyve
Duka János: Puskás Kalára. In Gyergyói mondák könyve
Duka János: A hős gyergyai aszszonyok. In Gyergyói mondák könyve
Duka János: Gábor deák. In Gyergyói mondák könyve
Garda Dezső: A kastély árnyékában I. 2012 – (118–147.old.)
Illusztráció: Lemhényi Laura VI. A. osztály – borító
és Vargyas Anita VI. A. osztály
