Gyereknap alkalmából mesejáték

A legkisebb boszorkány

Június 2-án, vasárnap 13:00 órától a gyereknap alkalmából ingyenesen megtekinthető a Figura mesejátéka, A legkisebb boszorkány.

Helyszín: Figura Stúdió Színház, nagytermi stúdió, Gyergyószentmiklós

AZ ELŐADÁST 6 ÉVEN FELÜLI NÉZŐINKNEK AJÁNLJUK


Minden gyereknek megvannak a kedvenc játékai. Egyesekkel kiemelten törődik és sokat foglalkozik, néhányról megfeledkezik, majd újra felfedezi őket a fiók mélyén. Minden gyerek játszik, de nem csak a játékaival, hanem a képzeletével is, hiszen nem kell sok hozzá és máris véres csatákat, táltos paripákat és vérengző sárkányokat, Boszorkány-Tanyát vagy épp Tündérországot varázsolhat a szoba közepére vagy a fiókos szekrény mögé. Mert ahogy leszáll az este és a mesevilág gazdái becsukják maguk mögött az ajtót és nyugovóra térnek, az élet nem áll meg, de nem ám! Sőt! Akkor mutatkozik meg igazán, hogy kit milyen anyagból gyúrtak, minden játék érez, akar és cselekszik: felélednek a gonoszok és a hősök, hogy a világ urai legyenek, megvívjanak a tündér-királylány kezéért vagy épp véres bosszút álljanak régi sérelmeikért.

boszorkany1

Ahogy a mesékben általában lenni szokott, a heppiend szinte garantált és ezúttal sincs ez másképp, azonban mindennek ára van. Az örökké tartó boldogságért valakinek fizetnie kell. Valakinek, aki előbbre helyezi a jót és helyeset saját érdekeinél. Valaki, aki képes önzetlenül szeretni. Valaki, aki elég bátor hozzá, hogy harcba szálljon azért, amiben hisz. A legkisebb boszorkány.


Lázár Ervin meséje nyomán írta: Demeter Kata

A LEGKISEBB BOSZORKÁNY

legkisebb_boszorkany

mesejáték 

Játsszák:
Boros Mária, Fodor Alain Leonard, Máthé Annamária, Moșu Norbert-László, Pignitzky Gellért, Tamás Boglár, Vajda Gyöngyvér

Valamint:
Barabás-Tamás Vidor, Nagy Fruzsina

Jelmeztervező: Török Réka
Díszlettervező: Szűcs-Olcsváry Gellért
Videó: Ferenczi Zoltán
Dramaturg: Demeter Kata

RENDEZŐ: NAGY REGINA

Kérem ossza meg ismerőseivel: