Gyergyószéki Pedagógusok Fóruma

Képzés arról, hogyan lehet élménydúsabb egy iskolai nap


Gyergyószéki Pedagógusok Fóruma

Gyergyószentmiklós, 2017. november 25–26.

Élménypedagógia a mindennapokban!

Képzés arról, hogyan lehet élménydúsabb egy iskolai nap

 

Folyamatosan változó közegben élünk. Változik az, ami után érdeklődünk, és változik az is, ami az érdeklődésünket felkelti. Igaz ez ránk felnőttekre, és igaz ez azokra a fiatalokra is, akikkel nap, mint nap együtt dolgozunk. Több tudományos tény alátámasztja azt, hogy a millenniumi, azaz a Z generáció figyelmét lekötni és megtartani igazi kihívásnak számít, nem csak a szüleiknek, szabadidős tevékenységeiknek, barátaiknak, hanem az oktatóknak is. Folyamatosan új, impulzusgazdag környezetre van szükségük, hogy ne érezzék azt, hogy valami „uncsi”. Impulzus impulzus hátán harcol azért, hogy a diák figyelmét megragadja és megtartsa.

PedaforumPlakatEbben az ingergazdag környezetben, mint mindig, a pedagógusnak, az oktatónak meg kell állnia a helyét. Viszont ennek érdekében lépést kell tartania azzal, amire a diáknak igénye, szüksége van. Ugyanakkor meg kell felelnie annak a törvényes és iskolarendszabályzati rendszernek is, amelyben a pedagógus a napi munkáját végzi. Hogyan tudja ezt megvalósítani és sikeresen venni az akadályt?

Játékkal! Játékosan! Játszva!

Az élménypedagógia és annak a módszertana az egyik legfontosabb és leghasznosabb megközelítés, amely által a diák-oktató-intézmény közös nevezőre juthat, olyan módon, hogy mindhárom érintett fél azt lássa: ez nekem is és rólam is szól. Az idei Gyergyószéki Pedagógusok Fórumán ezt a kérdést járjuk körül, minimális elmélettel, maximális játékorientáltsággal. Résztvevőink elsajátítják, kipróbálják és megtanulják, hogy a hétköznapokat hogyan tudják hangulatosabbá tenni az iskolában. Hogyan fogják tudni a diákok számára a tanulási hozadékot magasabbra növelni. Hogyan fogják tudni játékká és élménnyé alakítani a tanulást.

Nem igaz az, hogy a mai diákokat semmi sem érdekli. Meg kell találjuk a módját annak, hogy érdekelje őket. Viszont ehhez az ő nyelvükön, az ő fogalmaikon keresztül kell kommunikáljunk velük. Ne feledjük, pár évvel ezelőtt mi is fiatalok voltunk, és az idősebb generáció valószínűleg ugyanúgy vélekedett rólunk: ezeket a mai fiatalokat semmi sem érdekli. Igazuk volt? Persze, hogy nem!

A képzésen való részvétel, a szállás és az étkezés ingyenes. A helyek száma korlátozott.

Jelentkezés és bővebb információ a www.gytit.ro/pedaforum honlapon, valamint a 0740 607 529 telefonszámon.


Program-1
Program-2

Kérem ossza meg ismerőseivel: