Gyergyószentmiklósi csapat az elődöntőben!

Az Erdélyi Magyar Televízióban is láthatjuk őket a Bölcs Diákok vetélkedőn!

Új diákvetélkedővel jelentkezik az Erdélyi Magyar Televízió: a Bölcs Diákok országos szintű verseny két elődöntőjét, illetve döntőjét idén első alkalommal követhetik Erdély-szerte a televízió nézői.

A Communitas Alapítvány és az RMDSZ Kulturális Főosztálya által szervezett Bölcs Diákokra idén egyébként már hatodik alkalommal kerül sor, a Babeș-Bolyai Tudományegyetem Magyar Biológiai és Ökológiai Intézete, Kommunikáció, Közkapcsolatok és Reklám Intézete, Kémia és Vegyészmérnöki Kara, valamint Történelem – Filozófia Kara és a Magyar Történeti Intézet közreműködésével.

A vetélkedő általános célja a tanulók olvasási készségeinek fejlesztése, valamint az, hogy a diákok felismerjék az egyes tudományágak területéről származó információk közötti összefüggéseket. Az idei Bölcs Diákok mottója: Szeretem, hogy magyar vagyok, ennek kiemelt célja az erdélyi magyarok színes múltjának, jelenlétének, értékteremtő hozzájárulásának szélesebb körű megismertetése a fiatalok körében.

A vetélkedő első három fordulójának összesített eredményei alapján a legjobb 10 csapat kerül a két elődöntőbe, a döntőben az első négy csapat vesz részt. A versenynek e három mozzanatát rögzíti és tűzi műsorára az Erdélyi Magyar Televízió.

A két elődöntőt május 15-én és május 22-én, a döntőt május 29-én követhetik a televízió nézői, mindhárom alkalommal este 8 órától.

Szurkoljunk együtt a Bölcs diákoknak az Erdélyi Magyar Televízióban!


 

bolcs_diakok

A Bölcs Diákok egy teljes tanévet felölelő interaktív és interdiszciplináris országos szintű vetélkedő, melynek fő célkitűzése a tanulók olvasási készségeinek a fejlesztése, valamint az, hogy a diákok felismerjék az egyes tudományok szakterületéről származó információk közötti összefüggéseket. Ugyanakkor  kitartásra, csapatmunkára és összefogásra való nevelés is a célok között van. A verseny során a diákok játékos feladatok révén ismerkednek meg a magyar népi szokásokkal, a magyar irodalom kiemelkedő alakjaival, a magyarság történelemének nagyjaival, valamint a tudományok terén jelentőset alkotó nevekkel. Hétköznapi és bonyolult szakmai kérdések, kreatív, fantáziát és általános műveltséget fejlesztő, a motivációt és az egészséges versenyszellemet tápláló feladatok várják a kihívást kedvelő, csapatmunkára készen álló tanulókat.

Az interdiszciplináris vetélkedőre 4–5 fős csapatok (3–4 IX–XII. osztályos diák és 1 tanár) jelentkezhettek. Mint minden versenynek, a Bölcs Diákok vetélkedőnek is van nyereménye. Ezért a legjobb tíz csapat minden évben jutalomtáborban, valamint számtalan meglepetésdíjban részesül.

A VERSENY ELŐDÖNTŐJE ÉS DÖNTŐJE TELEVÍZIÓS VETÉLKEDŐ KERETÉBEN ZAJLIK A BONCHIDAI BÁNFFY-KASTÉLYBAN.


 

A gyergyószentmiklósi Salamon Ernő Gimnázium jóK.A.I.D. elnevezésü csapata a három forduló után 91.93-as átlagpontszámmal a második helyen végzett és bejutott a Bölcs Diákok vetélkedőjének elődöntőjébe.

Helység: Gyergyószentmiklós

Csapatnév:  jóK.A.I.D.

Oktatási intézmény: Salamon Ernő Gimnázium

Vezető tanár: Korpos Szabolcs. Szak: zene.

Diákok:
Ambrus Dorottya
Osztály: XI. B osztály

Bajcsi Anna
Osztály: XI. B osztály

Kovács Izabella
Osztály: XI. B osztály

Tamás Krisztina
Osztály: XI. B osztály

Bemutatkozó:

Már kilencedik óta járunk közösen versenyekre, mindenféle vetélkedőn megmérettettük magunkat, szeretjük a kihívásokat és az izgalmas feladatokat. Csapatunk nagyon összeszokott, jól kiegészítjük egymást, és nem csak ilyen téren ápolunk jó kapcsolatot egymás között, hanem a hétköznapokban is barátnők vagyunk.

Elért eredmények:

1. Forduló 88.80 pont
2. Forduló 90.50 pont
3. Forduló 96.50 pont

1-3. Forduló összesen: 275.80 pont a lehetséges 300 pontból.

BD plakat atm

Kérem ossza meg ismerőseivel: