Gyomtermesztők

Mondhatnánk, a haszonnak több fajtája van. Hasznot szerezhetünk magunknak és másnak egyaránt, de vajon mikor látunk tovább a pénznél?

Találkoztam egy látványában nem túlkecsegtető, de a gyógyszeriparnak annál nagyobb haszonszerűséget biztosító formával, ez pedig a gyomtermesztés.
Nem elég, hogy a legmodernebb fogyasztható műanyagot is készek vagyunk megenni, olcsó finomság-drága gyógyszer elvét követve, még jobban belemerülünk a saját életünk kényelmetlenségének előteremtésébe.

Gondolhatnánk, hogy az emberi józan észnek is van evolúciója, de el kell, hogy szomorítsak mindenkit, mert az evolúció, emberi évezredekre szétosztva, csak egy szemfényvesztés. Ennek ékes bizonyítékai az ANL-s tömbházak. Most nem a statikai és minőségtechnikai elemek szakszerű elemzéséről akarok írni, holott meglehet, hogy meg lehetne tölteni pár oldalt azzal is, hanem a sok esetben (mindig) elhanyagolt emberi tényezőről szeretnék pár szót szólni.

Mivel az ott lakó embereket bizonyára igencsak megviselte az évekkel ezelőtti költözés, így megpróbálok visszafogottabban foglalkozni a témával, hogy nehogy több éves pszichológiai kezelés szükségessége tudja helyrehozni azt a sérelmet, amit majd én okozok. Tehát ott vannak azok a csodálatos és szép lakások, ahol élnek apukák, anyukák, gyerekek, kiskutyák és kiscicák. Vagyis teljes a család.

Összehoztak egy csinos játszóteret, ami igencsak dicséretes, és mi történik?

Az új játszótér és tömbház környéke gyomosabb, mint az elhagyott vasutak és apokaliptikus, lepukkant gyárépületek összessége. Aztán meg csodálkozunk, hogy hoppá, asztmás a gyerekem, mert ha már a város más területén nincs ez a probléma megoldva, mert úgy kezeljük a kerten kívüli területeket, mint a senki földje, akkor nehogy a saját gyerekeink környezete biztonságos legyen, ha már magunktól sajnáljuk az egészséget. És ide jön a szándékosság része. Szándékosan nem vágjuk le a gazt, és én, aki nem vagyok asztmás, sem allergiás, érzem, mikor a pollendús dzsungel közelében vagyok, hogy nem a legkellemesebb érzés e között, a sokszor ember nagyságú csetten között kószálni. Ennyit az evolúcióról. Míg tudjuk a hírek ezreiből, és manapság egyre gyakrabban a közvetlen környezetünkből, hogy mivel is jár ez a fajta hanyagság, nem teszünk semmit, talán még akkor sem, ha az ott lakó gyerekeknek a fele csak inhalátorral jöhet ki az utcára.

Majd ha megjön a baj, akkor szedhetjük elé Istent, hogy miért van az, hogy a gyerekem megbetegedett, mikor szegény Istennek az egyetlen bűne, hogy megteremtett minket, mint lusta, kárörvendő embereket.