Közlemény

Gyűjtik a bevándorlási kvóták elleni aláírásokat az EMNT irodáiban

Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács erdélyi irodahálózatába – a Demokrácia-központokba – várják mindazokat, akik szeretnének csatlakozni ahhoz a petícióhoz, melyben a kezdeményezők elfogadhatatlannak tartják és visszautasítják az illegális bevándorlók kvótarendszer szerinti európai szintű szétosztását.

Mint ismeretes, az Európai Unió belügyminisztereinek szeptemberi ülésén minősített többségi szavazattal 120 ezer menekült kvóták szerinti elosztásáról döntöttek a tagállamok között. Magyarország, Csehország, Szlovákia és Románia akkor ellenszavazatával tiltakozott az európai érdekeket súlyosan sértő döntés ellen. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács – az Erdélyi Magyar Néppárttal partnerségben – már korábban, nyilatkozatban is kijelentették: helyeslik a megnevezett tagállamok határozott kiállását jól felfogott nemzeti érdekük mellett, s minden lehetséges eszközt felhasználnak annak érdekében, hogy megakadályozzák az illegális bevándorlók áradatának romániai megjelenését.

Ennek megfelelően, az EMNT irodáiban bárki csatlakozhat ahhoz a petícióhoz, melyben – a magyarországi Fidesz mintájára – határozottan elutasítjuk a kvótarendszer tagállamokra való ráerőltetését, s ezzel a nemzeti szuverenitás súlyos megsértését.

Az érdeklődők kézjegyeiket leadhatják a lakhelyükhöz legközelebb eső EMNT-irodában. A Hargita megyei elérhetőségek:

Gyergyószentmiklós
Cím: 535500 Gyergyószentmiklós, Szárhegyi (Nicolae Bălcescu) út, 15-17. szám
Ügyfélfogadás: hétfő-szerda: 9-13, 14-16, csütörtök-péntek 9-13
Telefon: 0266-361970

Csíkszereda
Cím: 530210 Petőfi Sándor utca, 7. szám
Ügyfélfogadás: hétfő-csütörtök: 9-17, péntek: 9-16
Telefon: 0762-248667

Székelyudvarhely
Cím: 535600 Székelyudvarhely, Vár (Cetății) utca, 4. szám
Ügyfélfogadás: hétfő-csütörtök: 9-16, péntek: 9-15
Telefon: 0266-210575

Kérem ossza meg ismerőseivel: