Ha lassan is, de haladunk
1.
Véget ért idehaza az a per, aminek tárgya nem kimondottan kisebbségi, de nagy mértékben jogvédelem, pontosabban a büntető eljárásokban érintettek jogait érinti. Az előzményekről bővebben írtam annak idején itt, most ezért csak annyit a témáról, hogy ha az ember az említett kategóriába tartozik (például sértett fél), akkor könnyen megeshet, hogy egy nap egy ilyet talál a postaládájában:
Márpedig mindenki nem teheti meg, hogy másnap nyakába veszi az országot és utazik sok száz kilométert, csak azért, hogy átvegyen egy iratot, mert ha átveszi ha nem, rá egy napra úgy fogják tekinteni hogy átvette, s annak számtalan következménye lehet. Az eljárás módosítását kértem a Legfőbb Ügyészségtől több mint három évvel ezelőtt, de a kérésemet figyelmen kívül hagyták. Ezért bírósághoz fordultam, alapfokon a pert meg is nyertem, ellenben a Legfelső Bíróság idén májusban megváltoztatta az ítéletet és a kérésemet jogerősen elutasította. Indoklást máig sem láttam (habár a törvényes határidőnek több mit hatszorosa telt el azóta), így annak hiányában, de pár napja postáztam Strasbourgba a jubileumi (25.) egyéni keresetemet, hadd lássuk az ottani bírák egyetértenek-e azzal, hogy ez a módszer súlyosan jogsértő.
2.
A mai nap egy másik ügyben született ítéletről is be szerettem volna számolni, de objektív okból nem tehetem: ugyanis még nem született meg. Pedig tegnapra már a harmadik tárgyalás volt kitűzve, s rendes körülmények között az elsőn az ügy végére járhattunk volna, de a bíró újabb halasztást rendelt el. Ugyanis:
– Első esetben az illetőt nem találta otthon a postás, de neki nem hagyott a fentihez hasonló értesítést hanem átadta a küldeményt valaki másnak, akiről nem lehet tudni hogy ki, mert az átvételi elismervényen csak egy aláírás szerepel. Márpedig a bíró szerint biztosítani kell a másik félnek a védekezéshez való jogát, s megítélése szerint nem egyértelmű, hogy az illető kézhez kapta-e az idézést.
– Második esetben azért halasztottak, mert a tárgyalás napjáig egyáltalán nem érkezett vissza az bíróságra az átvételi elismervény, ami azt igazolná, hogy az illető átvette az idézést. Történt ez olyan körülmények között, hogy ő ugyanabban a városban lakik ahol a bíróság működik, s a két tárgyalás között három hét telt el.
– Végül harmadik esetben azért halasztottak, mert az átvételi elismervény most rendben volt (az illető anyósa vette át az idézést, névvel és személyi igazolványának a számával igazolva), de a tárgyaláson nem jelent meg se a másik fél se az ügyvédje. Amire a bíró azt mondta, hogy nem lehet tudni, hogy szándékosan nem jöttek vagy akadályoztatva vannak, s mivel az illetőnek joga van arra, hogy a bíróság előtt védekezzen, ezen jogát garantálni kell!
Azt gondolom mondanom sem kell, hogy ebben az ügyben én vagyok a panaszos, a másik fél pedig a vádlott, aki ilyen nagylelkű bírói segédlettel tudja húzni az időt. Még csak annyit kell tehát hozzátegyek, hogy a helyszín Sepsiszentgyörgy, s a másik felet pedig úgy hívják, hogy Dan Tanasă.
Aki nem hiszi, nézze meg itt.
3.
S akkor most valami (remélem) jó hír is: pár hét leforgása alatt két levelet is kaptam Strasbourgból, ahonnan mostanában csupa rossz (a panasza nem befogadható) vagy semmi hír (tavaly december óta 5 panaszt postáztam, s egyikre se jött még semmi válasz) érkezett. Ezúttal ez másképp volt, itt van a két levél:
EJB-ertesites-42068-15-60930-16-9360-17
Vagyis először arról tájékoztattak, hogy elindították az eljárást az első hozzájuk címzett panaszom ügyében (aminek a tárgya az, hogy minden jogalap nélkül megbüntettek, mert magyar nyelven nyújtottam be a vagyonbevallásomat), majd nemsokára arról, hogy másik három panaszomat összevonták, s azok esetében is elindították az eljárást. Ezek:
– Hargita megye prefektusa ellen indított első perem, melyben a kérésemet érdemben le se tárgyalták, mert nem tettem eleget a törvényszék jogszerűtlen felszólításának.
– Maros megye prefektusa ellen indított perem, amelyben a keresetemet azért utasították el annak érdemi megvizsgálása nélkül, mert a bírók véleménye az volt, hogy Hargita megyében lakván nem vagyok érdekelt abban, hogy mi történik Maros megyében. Ami már csak azért is érdekes megállapítás, mert ismerek egy Bukarestben bejegyzett egyesületet, amelyik Hargita és Kovászna megyei önkormányzatokat szokott perelni, s azokban a perekben a bírók soha nem vetik fel azt a kérdést, hogy vajon az az egyesület érdekelt-e abban, hogy mi történik ebben a két megyében. Sőt, ha a megtámadottak vetik fel ezt a kérdést, akkor mindig kifizetik őket azzal, hogy az egyesület alapszabályába maga az egyesület írta bele, hogy pereket indíthat bárhol az országban, tehát természetesen érdekelt. Ha ő mondja.
– Hargita megye prefektusa ellen indított perem (amiről bővebben itt írtam), aminek az volt a tárgya, hogy büntessék meg őt, mert nem hajtott végre egy jogerős ítéletet. (Ennek kapcsán: Románia nem jogállam voltát mindennél fényesebben bizonyítja az, hogy a prefektus nem hajtotta végre az ítéletet és ezért nem büntették meg, miközben Korond polgármestere az ellene hozott ítéletet végrehajtotta, aminek az lett az egyenes következménye, hogy a bíróság úgy döntött, hogy tetemes bírságot kell fizessen. Nyilván azért, mert neki nem volt sapkája.)
Az ügyek alakulása a Bíróság honlapján követhető, az ügyszámok ott vannak a két levélen, de ide is bemásolom:
11655/15
42068/15
60930/16
9360/17
A magam részéről ehhez csak annyit teszek hozzá, hogy nagyon remélem, hogy mind a négy eset ugyanolyan egyértelmű és világos lesz a bíróság számára mint nekem, s hogy ennek megfelelően számomra kedvező ítéletek fognak születni.
4.
S akkor most vissza hazai vizekre. A nyáron vaskos borítékot hozott a posta Bukarestből:
Ebben egy 26 oldalas ügyészi rendelet rejtőzködött, ezzel a levéllel kísérve:
Románul nem tudóknak: tájékoztatnak, hogy a 848/P/2015-ös ügyben a kivizsgálást lezárták, s csatolva küldik az ügyésznek a panasz ejtésére vonatkozó rendeletét. Ugyanakkor tájékoztatnak arról is, hogy a 2015 október 13 és 2016 március 6 közötti időszakra a következő megfigyelési módokat hagyta jóvá az ügyészség kérésére az illetékes bíróság:
– két telefonszámon folytatott beszélgetések rögzítése
– hangrögzítés, fényképezés vagy videózás révén történő megfigyelés
– műszaki eszközökkel történő követés, a használt telefonkészülékek és szállítóeszközök megfigyelése és követése.
Magyarán a megfigyelés és követés majd minden módja, leszámítva a hálószobánk bekamerázását. Ahogy az egy igen veszélyes gonosztevő estén illik.
Ez is jól kezdődik, mondhatnám.
A rendeletből pedig azt tudhattam meg, hogy egy Virág Zsolt nevű egyén 2015 októberében feljelentett számos társammal együtt (hogy kik ők, azt hozzájárulásuk nélkül nyilván nem mondhatom el), azért, mert bűnszövetkezetet hoztunk létre azért, hogy megakadályozzuk a román igazságszolgáltatást abban, hogy az méltó módon megbüntesse városunk akkori polgármesterét. A feljelentésben rám vonatkozóan a következő “bűnök” vannak felsorolva:
– Kezdeményeztem egy petíciót azzal a céllal, hogy a város bontsa fel az V. Kerülettel a testvérvárosi szerződést.
– Sajtókampányt folytattam Virág Zsolt lejáratására.
– Kezdeményeztem egy az V. Kerület polgármesterének címzett levelet, amit a városi képviselőtestülettel akartam elfogadtatni.
Mondhatni valóban igen súlyos bűnök, teljes mértékben érthető, hogy az ügyészség nem csak hogy kivizsgálást indított, de kezdeményezte a fent említett megfigyeléseket is. (Amelyekről még azt is tudni kell, hogy maximum 30 napig tarthatnak, utána csak jól megindokolva lehet a meghosszabbítást kérni, s azt bíró kell jóváhagyja.) Gondoljunk csak bele, milyen veszélyt jelentett volna a nemzetbiztonságra, ha teszem azt újabb petíciót kezdeményezek, s arról a hatóságok nem tudnak időben?
A feljelentés többi részérő majd beszámolnak az érintettek, ha akarnak, itt és most még csak annyit mondok el róla, hogy számos eseményre, találkozóra kitért (melyek idehaza, illetve külföldön zajlottak le), ezek közös vonása, hogy minden beszámoló így végződik: “(în sustinerea celor prezentate, atasez probe audio si video.)” Vagyis: az elmondottakat alátámasztandó audió- és videó-bizonyítékokat csatolok. Ezt ki-ki értékelje ahogy akarja, a magam részéről annyit mondok, hogy úgy gondolom, hogy fontos, hogy nyilvánosságot kapjon.
Tekintettel arra, hogy arra törvényes jogom van, természetesen igényeltem azt, hogy megnézhessem/hallgathassam a megfigyelés eredményeit, ezért írásban ki is fejeztem ezen igényemet. A nagy eseményre végül múlt hónap közepén került sor, amit ez a jegyzőkönyv tanúsítja:
Némi csalódást okozott az a tájékoztatás, hogy ugyan teljesen szabad volt a pálya, végül csak a telefonjaim lehallgatását ültették gyakorlatba (legalábbis ezt állítják), de így is egy nagy halom optikai lemezzel szembesültem, s több mint két órát elvett az életemből az, hogy az első hónap felvételeit végighallgassam. Ezt azonban meg kellett tegyem, tekintettel arra, hogy milyen válaszlépéseket terveztem. Ezek pedig a következők:
– Egy büntető panasz a feljelentő ellen, aki nyilvánvaló módon elkövetett két bűncselekményt, nevezetesen az igazságszolgáltatás félrevezetését, illetve hamis nyilatkozást. Túl azon, hogy én magam tudtam, hogy nem követtem el a bűncselekményt amivel Virág megvádolt, ugyanerre a következtetésre jutott az ügyészség is, igaz nekik ehhez több évre és fél évnyi lehallgatásra volt szükségük. De lényeg a lényeg: világossá vált, hogy úgy tett ellenem feljelentést, hogy nem volt semmi bizonyítéka arra nézve, hogy törvényt sértettem volna, vagy megfordítva (mert logikailag egyenértékűek) pontosan tudta, hogy nem követtem el bűncselekményt. Tettével ráadásul komoly károkat okozott az államnak, évekre lefoglalt emberi és anyagi erőforrásokat, elvonta azokat a valódi bűncselekmények elleni harctól. Ráadásul az is elmondható róla – tudva azt, hogy a szintén általa feljelentett Mezei Jánosról már bíróság mondta ki, hogy ártatlan – hogy visszaeső, mondhatni szokása megalapozatlan feljelentéseket tenni, pusztán bosszúból. S hogy a vádját valamivel megalapozza, megtette azt is, hogy azt nyilatkozta az ügyészségen – annak tudatában, hogy a hamis tanúzás bűncselekmény -, hogy én valamiféle levelet szerkesztettem, s azt el akartam fogadtatni a városi képviselőtestülettel. Ez a panasz immár elkészült, a mai nap folyamán iktattam a városi ügyészségen:
– Készül egy második panasz is, aminek tárgya a magánélethez való jog súlyos megsértése. Ugyanis ügyvéd mondja, hogy a jogállamnak nehezen nevezhető Romániában is kirívó az, hogy valakinek a telefonját a maximális 6 hónapon keresztül hallgassák le. Ráadásul az egy hónap utáni hosszabbításnak semmiféle való indoka nem volt, ugyanis – s ezért hallgattam végig – az alatt egyetlen feltételezett bűntársammal sem beszéltem egyetlen egyszer sem telefonon. Ezért nagyon de nagyon kíváncsi vagyok (s ez ki kell derüljön), hogy milyen alapon kérte az ügyész a lehallgatás folytatását, s milyen megfontolásból hagyta azt jóvá a bíró. Újra és újra. Mert nyilván a későbbi időszakban sem származott a telefonbeszélgetéseimből semmiféle, az ügy szempontjából releváns információ. Ezzel szemben elmondható, hogy azon hónap során igen sok beszélgetést folytattam egy akkor első alkalommal megszervezett akcióval kapcsolatosan. Az pedig Székelyföld határainak a kivilágítása. Ami egyfajta politikai cselekedet volt. S éppen ezért felmerül a jogos gyanú, hogy a lehallgatás célja valami egészen más (mondjuk ki: politikai) volt, az egész feljelentés csak a jó kifogás szerepét játszotta. Megeshet, hogy soha nem derül ki, hogy mi is volt az igazság, de ami ilyen téren megtehető azt a magam részéről megteszem, s amint eme második panasz elkészült, azt is be fogom nyújtani.
Az elmúlt több mint négy évben számos emberrel találkoztam, akik azért háborogtak, hogy bármit meg lehet tenni büntetlenül ebben az országban, ha az elkövető a “megfelelő” oldalon áll. Ezen ügy kapcsán talán ki fog derülni, hogy ez igaz-e.
Árus Zsolt
