Hamuban sült pogácsa a hátizsákba

EKE-napi pályázat

Kedves gyerekek, fiatalok, idén is meghirdetjük az EKE-napi pályázatot, arra biztatva titeket, kerekedjetek fel, induljatok útnak, hogy megtalálhassátok és kinyissátok azokat a kincsesládákat, melyek zárjához birtokotokban van már a kulcs. Olyan kulcsok ezek, melyeket szüleitektől, nagyszüleitektől örököltetek, és olyan ládákat nyitnak, melyekben egy életre szóló kincseket találtok. Hogy kedvetek legyen útra kelni, tőlünk kapjátok a hamuban sült pogácsát, azaz a biztatást.

Hűséges pályázóink, olvasóink jól tudják, minden évben EKE-napi pályázatot hirdetünk, melynek beküldési határideje május 12., az a nap, amelyiken 1891-ben elkezdte tevékenységét az Erdélyi Kárpát-Egyesület. Kértünk már tőletek fogalmazást, verset, rajzot, sőt, makettet, kisfilmet is, volt egyéni és csapatos megmérettetés. Most kincskeresésre hívunk, és így nem titok, merre kell indulnotok: a kincsek a várakban, kastélyokban vannak. Nézzetek szét Erdélyben, és a számos vár és kastély közül válasszatok ki egyet, olvassatok utána, kik lakták, milyen történetek fűződnek múltjához. Válasszatok ki történelméből egy epizódot, éljétek bele magatokat abba a korba, és mint az események szereplője írjátok le, mi is történhetett ott valójában, és miben változott volna a kastély sorsa, ha ti szuperhősként beavatkoztok a dolgok menetébe, ha megtaláljátok és kinyitjátok a kincsesládát. Engedjetek teret a fantáziátoknak, de fogalmazásotokban legyen helyük a történelmi tényeknek is. Ne feledjetek a kastély előtt egy szelfit készíteni magatokról úgy, hogy a háttér jól kivehető, az épület felismerhető legyen!

Ha nehéz lenne eldönteni, melyik erdélyi várat, kastélyt is válasszátok, illetve, ha olyat pécéztek ki, amelynek meglátogatása valamilyen okból nem lehetséges, akkor javasoljuk, menjetek el a Mini Erdély Parkba, a Székelyudvarhelyhez tartozó Szejkefürdőre, ahol Erdély több mint 60 legjelentősebb várának, erődtemplomának, kastélyának és más műemléképületének makettjét láthatjátok. Itt se feledkezzetek meg a szelfikészítésről!

Kincset találtok a múltban kutatva, az események szereplőjévé válva, ugyanakkor tőlünk is számíthattok ajándékokra, ha igazán jó fogalmazást küldtök be a pályázatunkra. Erre mi a Legendárium csapatával együtt, támogatóinkkal karöltve szavunkat adjuk. Olyan díjakra gondoltunk, mely mindegyik korosztálynak megfelelnek elemistától egyetemistáig – ezért sem sorolunk most titeket korcsoportokba –, és melyek között barátaitokkal megosztható élményajándékok is lesznek. De erről többet nem árulhatunk el, a díjak kincsesládája az EKE Vándortáborában fog kinyílni, illetve, ha a legnagyobb turista eseményt idén sem sikerül megtartani, akkor online díjkiosztást tartunk a nyári vakációban.

Várjuk tehát pályázatotokat május 12-ig a következő e-mail-címre: palyazat@eke.ro. A levél tárgyaként fontos feltüntetni, hogy EKE-napi pályázat, a küldeménynek tartalmaznia kell a pályázó nevét, életkorát, lakcímét és telefonszámát is. Ne feledjétek a tanintézmény nevét és az osztályt is feltüntetni!

Várják pályamunkáitokat az Erdélyi Gyopár folyóirat szerkesztői és a Legendárium csapata!


Erdélyi Gyopár

Kérem ossza meg ismerőseivel: