Hargita megye: bemutatkoztak a Néppárt megyei tanácsosjelöltjei
Az elmaradt Székelyföld felemelkedéséért fognak munkálkodni
Az Erdélyi Magyar Néppárt Hargita megyei szervezete leadta a 39 nevet tartalmazó megyei jelöltlistáját – jelentette be csíkszeredai sajtótájékoztatóján Jakab Attila, a párt megyei elnöke. A politikus elmondta, a már tapasztalt jelöltek mellett a civil szféra, a kulturális élet azon szereplői is helyet kaptak, akik az önkormányzati munkában szeretnének részt venni.
Jakab Attila szerint a következő időszak legfontosabb feladata a gazdaságfejlesztés lesz, hisz Hargita és Kovászna megye Románia legszegényebb megyéi közé tartoznak. „Míg Kolozs, Arad és Temes megyében a megyei tanács ipari parkokat létesít, addig Székelyföldön egyre inkább úgy tűnik, hogy az RMDSZ és gazdasági köreinek érdekei szerint, szándékosan akadályozzák a gazdaságélénkítési folyamatokat és a vállalkozókat, hogy ne legyen versenyhelyzet a munkaerőpiacon, és ne emelkedjenek a bérek” –fogalmazott Jakab. A politikus elmondta: azért indul a választásokon, mert itt az ideje változtatni ezen a folyamaton, majd bemutatta a jelöltlista első négy helyén szereplőket.
A megyei jelöltlistát vezető Zakariás Zoltán elmondta, a Néppárt megalakulása óta az önkormányzati tevékenységre fektette a hangsúlyt. „Ez sikerült bizonyos mértékben 2012-ben, jelenlegi célunk pedig az, hogy az idei választásokon ezt a jelenlétet növelni tudjuk. Jelöltjeink tiszta lappal indulnak, nem köthető korrupciógyanús ügy a nevükhöz, programunk pedig elsősorban a korrupciómentes közélet megvalósítási lehetőségeiről szól” – fogalmazott Zakariás. A Néppárt országos alelnöke hangsúlyozta: helyi és megyei önkormányzati szintű átlátható és észszerű gazdálkodást szorgalmaznak. „A Hargita megyei önkormányzat nem elég erős, a megyei vezetésnek a megye fejlesztésével és nem PR-akciókkal kellene foglalkoznia, a fejlesztéseknek pedig a helyi igényeket kellene szem előtt tartaniuk” – mondta a megyeitanácsosjelölt. Hozzátette: a Néppárt sérelmezi, hogy a különböző önkormányzatokat ért folyamatos jogsérelmek esetében a megyei vezetés nem tett megfelelő súlyú lépéseket, ezért javasolni fogják egy megyei jogvédő szolgálat létrehozását, valamint csökkentenék a megyei hatáskörben lévő közszolgáltatások díjait.
Sándor Krisztina, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács ügyvezető elnöke szerint sok területen van javítani való megyei szinten is. „Munkára vállalkoztunk, és arra, hogy új színt vigyünk a megtépázott tekintélyű megyei tanács munkájába. Több olyan infrastrukturális fejlesztés is van, amelyek kívánnivalót hagynak maga után, ám egyetlen esetben sem történt személyi felelősségre-vonás” – fogalmazott Sándor Krisztina. Megjegyezte, hogy a kiváló turisztikai adottságokkal rendelkező Hargita és Kovászna megyében történtek ugyan előrelépések az elmúlt időszakban, viszont mindkét megye a saját útját járja és a központi uniós pályázati fejlesztési rendszer szerint dolgozik. „Hiányzik egy összehangolt székelyföldi fejlesztési stratégia Hargita, Maros és Kovászna megye között. Ráadásul vannak olyan fejlesztések, amelyek nem biztos, hogy növelik az adott település turisztikai vonzerejét. Nem csak azt kell szem előtt tartani, hogy minél több beruházás legyen, mindegy, hogy milyen területen, hanem azt is, hogy az hasznára válik-e az adott településnek turisztikai szempontból” – mondta az EMNT ügyvezető elnöke, aki szerint nagyon fontos beszélni a törvénytelen erdőkitermelésekről is, hisz a megyei tanács és a rendőrség szemmel láthatóan nem kíván érdemben foglalkozni a kérdéssel. Sándor Krisztina azt is elmondta: fontosnak tartja a közbiztonság javítását is, hisz folyamatos problémát jelentenek a betörések, lopások, az állampolgárok pedig nem bíznak a rendőrségben.
Kolcsár András a szakmaiságot képviselné a megyei tanácsban, és egy állampolgárbarát megyei tanács működtetésben vállalna szerepet. „Szívügyemnek tekintem Gyergyó vidékét, az egyik célom pedig az, hogy érzelmileg és földrajzilag is visszacsatoljuk Gyergyóhoz a Ditró-Cengellér-Tölgyes területet. Jelenleg jó úton közel 100 kilométert kell menni ahhoz, hogy Gyergyóból Tölgyesre eljussunk, míg a 30 kilométeres rossz állapotban lévő útszakasz felújításával ismét a miénk lenne Cengellér és Tölgyes” – mondta a Néppárt országos alelnöke. Kolcsár e mellett átlátható költségvetést, észszerű költekezést és a 25 éve zűrzavaros tulajdonjogi helyzet tisztázásának szükségességét hangsúlyozta. „Ebben a kérdésben döntő szerepet kellene adni a megyei tanácsnak, hiszen 25 év után épp itt az ideje, hogy rendezzük tulajdonjogainkat” – jegyezte meg.
Nagy Pál szerint alapos szemléletváltásra lenne szükség a megyei tanácsban, ezért is indul a választásokon. Az EMNT udvarhelyszéki elnöke a jelöltlista civil vonatkozásait hangsúlyozta. „A tanácsosi tisztség nem kimondottan politikai, inkább közéleti szerepvállalást jelent számomra. Teljesen másképp kellene viszonyulni a tanácsosoknak az emberekhez. Ne arról legyen híres a megyei tanács, hogy mi is a korrupt tanácsosok listáján szerepelünk, hanem arról, hogy egyáltalán nincs korrupt tanácsos a megyei tanácsban. Ehhez a civil kontrollt kell újjáéleszteni” – hangsúlyozta. Nagy Pál szerint minden tanácsosnak felül kell tudnia emelkedni a pártérdekeken, és tudni kell együtt dolgozni. „A megyei tanács jelenlegi elnöke egész Udvarhelyt büntette a polgármester személye miatt, s ennek az áldatlan állapotnak véget kell vetnünk” – mondta Nagy, aki bejutása esetén elsősorban ifjúsági, sport és környezetvédelmi, valamint anyanyelv-használati kérdésekkel foglalkozna.
Az Erdélyi Magyar Néppárt sajtóirodája