Hargita Megye Tanácsához is ellátogatott Hans Klemm amerikai nagykövet
A régiós felosztás és a románoktatás problémájára is felhívta a nagykövet figyelmét Borboly Csaba és Ráduly Róbert Kálmán
A regionalizációval, a románoktatással és a törvények értelmezésének problémájával, valamint az ingatlan-visszaszolgáltatással kapcsolatos álláspontját is ismertette Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke Hans Klemmel, az Amerikai Egyesült Államok bukaresti nagykövetével szeptember 12-én a csíkszeredai megyeházán.
A nagykövet Hargita Megye Tanácsa korábbi meghívására érkezett, a megbeszélésen részt vett Ráduly Róbert Kálmán, Csíkszereda polgármestere is. Borboly Csaba elmondta, hibának tartja a regionalizáció fogalom használatát a román politikában, mert egyfelől alkotmánymódosítás nélkül nincs miről beszélni, másfelől meg fogalmi gumicsont, és arra jó, hogy megakadályozzon minden érdemi szakmai vitát, elemzést, közös gondolkodást a román közigazgatás bajairól, illetve azok kiküszöbölésének lehetőségeiről, azaz a közigazgatás modernizációjával. Szerinte a regionalizáció a román politikában egy fogalmi játék, amelynek a lényege, hogy maradjon minden úgy, ahogy van, és a szlogent lehessen pufogtatni a sajtóban. A megyeelnök arra is felhívta a nagykövet figyelmét, hogy Románia nemzetközi szerződésben vállalt kötelezettséget arra, hogy a kisebbségekre hátrányos területi beosztást nem fogad el. A fejlesztési régiók kapcsán Borboly Csaba kifejtette, hogy a jelenlegi felosztás az ország nyolc nagyvárosának, illetve azok harminc kilométeres körzetének biztosít fejlődési lehetőséget, miközben a vidék elszegényedik, nő a vidék és a nagyvárosok közti szakadék. Ráadásul a vállalkozásoknak szóló uniós pályázatokon a nagyvárosi cégek mellett nem sok esélyük van a vidéki kkv-knak.
– Másféle regionalizációt szeretnénk, elsősorban viszont a közigazgatás modernizációját, a bürokrácia lebontását – hangsúlyozta a megyei tanács elnöke.
A szimbólumhasználat kapcsán részletezte, hogy minden megyének van zászlaja, de a hazai jogértelmezés lehetőséget biztosít rosszhiszemű feljelentőknek, hogy a székely megyékben megtámadják a közintézményekben való jelképhasználatot, és pert nyerjenek, ami által sérül a helyi autonómia elve, holott Románia elfogadta a vonatkozó nemzetközi chartát.
Az ingatlan-visszaszolgáltatások kapcsán megemlítette a Csíki Magánjavak és az egyházi ingatlanok problémáját. A befektetésekre is kitért, a nemrég létrehozott megyei fejlesztési ügynökségre, amellyel befektetőket várnak, így amerikai vállalkozásokra is számítanak, mivel a szakképzés fellendítésével bővülnek a lehetőségek. Borboly Csaba beszélt továbbá a megye etnikumközi viszonyairól, és Hans Klemm segítségét kérte a Hargita Megye Tanácsa által tervezett jó együttélési kódex elfogadtatásában. Szólt a románoktatás problémájáról is, amely miatt a diákok több mint fele elbukik az érettségin. A Sapientia román állami finanszírozásának kérdését ugyancsak felvetette, valamint a törvények nem alkalmazását, amire egy példa a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen a magyar kar létrehozásának megakadályozása. Felhívta a figyelmet a dekoncentrált intézmények vezetőségében tapasztalható etnikai arányokra, amelyek a megye lakosságáéval fordított arányban vannak.
Ráduly Róbert Kálmán, Csíkszereda polgármestere a gazdasági és az anyanyelvi téren történő diszkriminációról beszélt, amit a város és a térség esetében alkalmaz a román állam, valamint a Városháza felirat és a városzászló meg a székely lobogó miatti pert is ismertette. Kitért az anyanyelvhasználat körüli akadályokra, valamint a régiós felosztást bírálta, mert a Központi Fejlesztési Régióban csak két város fejlődött gazdaságilag, Brassó és Szeben, statisztikák szerint pedig a vidék és e nagyvárosok közti életszínvonalbeli szakadék ma nagyobb, mint az EU-csatlakozás előtt.
A beszélgetés után Hans Klemm a sajtó jelenlétében elmondta, hogy az amerikai kormány számára fontos a kisebbségek tisztelete, és kijelentette, hogy amerikai befektetőkkel való találkozóján mindenképpen megemlíti nekik Hargita megyét mint lehetőséget. (A rövid sajtónyilatkozatról készült videó megtekinthető a megyeelnök Facebook-oldalán: https://www.facebook.com/borbolycsaba/videos/1060211990692850)