Harmincmillió lejes hitel felvételéről szavaztak

Rendkívüli ülést tartott Hargita Megye Tanácsa

Harmincmillió lejes hitel felvételét hagyták jóvá Hargita Megye Tanácsa rendkívüli ülésén, az összegre a Hargita megye integrált hulladékkezelési rendszere című projekt befejezéséhez van szükség. Borboly Csaba megyeelnök kifejtette, olyan pénzekről van szó, amelyeket a minisztérium már rég vissza kellett volna adjon, és a megyei tanács elnöke bízik benne, hogy a szaktárca betartja az ígéretét, és januárban kiutalja a pénzt. A kölcsön felvétele igazából nem jelent eladósodást, ellenben nagy szükség van rá, hiszen azokat a számlákat, amelyeket december végéig nem fizetnek ki, nem lehet jövőre elszámolni az uniós támogatások terhére.

Barti Tihamér, a beruházásért felelős alelnök elmondta, öt éve tartó munkálatok árán sikerült egyenesbe hozni az említett projektet, majdnem három év telt el csak azzal, hogy helyszínt keressenek, utána következett a közbeszerzés, a különböző dokumentumok előállítása.

– A szükséges gépsorok megrendelése, legyártása is hónapokat vett igénybe, mostanra már hetente érkeznek ezek az eszközök a megyébe. A nagyobb költségeket már sikerült kifizetni. Csak az tartozik az elszámolandó költségek közé, amit december 31-ig kifizetünk, és azért van szükség erre a hitelre, hogy teljes mértékben el tudjuk számolni a projekt költségeit. Az elszámolási dokumentációt február 28-ig kell összeállítani – foglalta össze Barti Tihamér.

Kérem ossza meg ismerőseivel: