Házasság Hete Gyergyószentmiklóson

2016. február 11-14.

Ma kezdődik Gyergyószentmiklóson a Házasság Hete mozgalom rendezvénysorozata

hazassag_hete1

A Házasság Hete mozgalom több mint másfél évtizede indult az Egyesült Királyságban és célja, hogy felhívja a figyelmet a házasság fontosságára, népszerűsítse a család intézményét, és segítséget nyújtson azoknak, akik párkapcsolati vagy gyermeknevelési nehézségekkel küzdenek.

Ma már a világ huszonegy országában rendezik meg. Ez többnyire a február 14-i Bálint naphoz kapcsolódik, de keresztény társadalmakban elterjedőben van a Házasság Világnapjának ünneplése is, amely minden év február második vasárnapjára esik. Legtöbb helyen pedig az ünneplést egy hetesre tágították.

Richard Kane, a Házasság Hete mozgalom elindítója szerint „mindannyiunknak szükségünk van a házasság megerősítésére, mert egészségesebb lesz az ember, jobb lesz az életminősége, ha házasságban él, és a statisztikák alapján még több pénzt is keres. Ha a gazdaságot növelni akarják, érdemes szorgalmazni a házasságkötéseket” – tette hozzá. Annak a véleményének is hangot adott, hogy „a nem házasságban élő párok a kapcsolataikban kevésbé boldogok, és a lelkészek sokat tehetnek azért, hogy a településeiken élők házasságait támogassák”. A tematikus hét jelentősége, hogy rámutasson: „van értelme dolgozni a házasságokon” – állapította meg. Bíró László, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia családreferens püspöke szerint: a pároknak odaadóan és kitartóan egymásra kell hangolódniuk, tisztában kell lenniük saját magukkal, hisz „a társadalomban fokozódik az individualizmus, az ego kultusza”, amely „félti magát a felelősségvállalástól, pláne egy életre”. A Házasság Hete „az elköteleződés ünnepe”. A házasság „nem letöri az ént, hanem kibontakoztatja”, az egyén pedig ajándékká és megajándékozottá is lesz ebben a kapcsolatban. A Házasság Hete abban szeretne segíteni, hogy felhívja a figyelmet arra, hogy a gazdaság, a jogalkotás és a politika is középpontba kell helyezze a családokat, mert amennyire stabilak a családok, annyira stabil maga a társadalom is.

Kérem ossza meg ismerőseivel: