Helyi önkormányzatokra bíznák a tej-kifli program lebonyolítását

Pékségvezetőkkel tanácskoztak a csíkszeredai megyeházán

A tej-kifli program kapcsán egyeztetett Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke Hargita megyei pékségvezetőkkel, a Csíki Vállalkozók Egyesületének kezdeményezésére a csíkszeredai megyeházán március 31-én, kedden. A találkozó célja annak átbeszélése volt, mit lehetne tenni annak érdekében, hogy a helyi cégek nagyobb esélyt kapjanak a megyei tanács által a tej és kifli biztosítására kiírt közbeszerzésen, az országos vagy multinacionális cégekkel való versenyben. Borboly Csaba elmondta, hogy az általa vezetett intézmény már évek óta erre törekszik, és néhány évvel ezelőtt a helyi önkormányzatokra bízta a közbeszerzést, ám a kormány úgy döntött, hogy továbbra is a megyei tanácsoknak kell lebonyolítaniuk azt. Ennek nyomán Hargita Megye Tanácsa azt a megoldást választotta, hogy mind a 67 hargitai önkormányzat számára külön-külön közbeszerzést írt ki, aminek folytán kétharmad arányban helyi cégek nyertek. A megbeszélésen arra is keresték a választ, hogy megfelel-e ez a felosztás a helyi vállalkozóknak, vagy térségek szerint csoportosítsák át.

A megyeelnök kijelentette, bízik benne, hogy előbb-utóbb sikerül módosítani a vonatkozó törvényt oly módon, hogy a helyi önkormányzatok hirdessék meg a közbeszerzést a tej és kifli programra, ne a megyei tanács. Ehhez azonban szükség van arra, hogy a vállalkozók lobbizzanak a politikusoknál, folyamatosan dokumentálják a tapasztalt rendellenességeket, és jelezzék őket a megyei tanácsnak, a honatyáknak meg a szaktárcának. Hargita Megye Tanácsa nemcsak támogatja őket ebben, hanem maga is törvénymódosítást kezdeményez.

tejkifli_kisujsag_cover

Kérem ossza meg ismerőseivel: