Hetedik alkalommal adják át a Jakab Antal-emlékdíjat

Idén először Erdély határain kívül élő személy az egyik kitüntetett

Sajtóközlemény

A 2010. március 13-án (Jakab Antal püspök születésének 101. évfordulóján) alakult, összeurópai tagságú és igen tevékeny Jakab Antal Keresztény Kör már a megalakulás évében létrehozta a Jakab Antal-emlékdíjat, amelyet évente egy alkalommal két (egy papi és egy világi), Jakab püspök életéhez kapcsolódó kerek évfordulók évében pedig legfeljebb három személy/közösség vehet át. Az emlékdíjjal egyfelől ápolni szeretnénk néhai püspökünk emlékét, aki Márton Áron méltó utódaként, megalkuvás nélkül vezette egyházmegyéjét, híveit és népét, másfelől szeretnénk elismerni olyan személyek/közösségek munkáját, akik a nagy püspök szellemi örökségének tisztelői, munkájukkal és elkötelezettségükkel az általa vallott értékek teremtői és védelmezői, másképpen szólva megfelelnek a díj szabályzatában megfogalmazott kritériumoknak. A díjátadó ünnepséget minden évben Jakab Antal püspök életének valamely jelentős dátumához kapcsolódóan valamelyik díjazott lakóhelyén vagy ahhoz közel eső településen tartjuk.

Az elismerést ebben az évben hetedik alkalommal adjuk át, dr. Jakab Antal pappá szentelésére (1934. június 29.) és első szentmiséjére (1934. július 1.) emlékezve, rendhagyó módon két különböző helyszínen és időpontban.

A Jakab Antal Keresztény Kör posztumusz papi kitüntetettje 2016-ban Nt. Dr. Botár Gábor szentszéki tanácsos, a székelyudvarhelyi Kis Szent Teréz-templom volt plébánosa. Az elismerést Ft. Tamás Barna ifjúsági főlelkész veszi át július 24-én, vasárnap este a 18.30 órakor kezdődő ifjúsági szentmise után Székelyudvarhelyen a Kis Szent Teréz-templomban. A laudációt a Kolozsvárról érkező Ft. Kovács Sándor kanonok, főesperes-plébános tartja majd. A műsorban a gyergyószentmiklósi születésű, Bécsben élő Kósa Mária fuvolaművész fog közreműködni.

Idén először Erdély határain kívül élő személy is átveszi a rangos elismerést.

A Jakab Antal Keresztény Kör világi személy kitüntetettje 2016-ban a hajdúnánási Buczkó József néprajzkutató, aki a száz évvel ezelőtti székely menekülés történetének felkutatásáért és feldolgozásáért, valamint e történelmi emléknek a fáradhatatlan és nagyon változatos formában történő ápolásáért neki ítélt elismerést július 30-án, szombaton a 15.00 órakor kezdődő díjátadó gálaműsorban veszi át Hajdúnánáson a Móricz Pál Városi Könyvtárban. A laudációt Rigó Tamásné, a Hajdúnánási Televízió szerkesztő-riportere tartja majd. A műsorban két Budapestről érkező vendég: Horváth Gábor Miklós költő, előadóművész és Tófalvi-Balassa Szilvia tanár, énekes fog közreműködni.

Mindkét rendezvény fővédnöke Exc. és Ft. Tamás József, a Gyulafehérvári Főegyházmegye segédpüspöke. A program házigazdái ezúttal is Varga Gabriella újságíró (Budapest) és Ft. Dr. Vencser László erkölcsteológus, nemzeti igazgató (Ausztria), a Jakab Antal Keresztény Kör és a Jakab Antal-emlékdíj alapítói.

Szeretettel várjuk mindkét eseményre a sajtó képviselőit és a kedves érdeklődőket!

Jakab Antal Keresztény Kör 

A Jakab Antal-emlékdíj bronzplakettje Kolozsi Tibor szobrászművész alkotása.

Kérem ossza meg ismerőseivel: