Hétfőre posztapokaliptikus dráma

Legenda vagyok (I Am Legend)

amerikai posztapokaliptikus dráma (2007), 100 perc

Robert Neville (Will Smith) a Földön az egyetlen emberi túlélő, akit nem fertőzött meg a gyilkos vírus. Mára ő New York utolsó lakója, s talán az egész világon nincs már rajta kívül ember. A pusztító járvány következtében azonban új faj jött létre. A mutánsok figyelik minden mozdulatát, éjjel-nappal vadásznak rá. Neville menekülés közben saját vérének felhasználásával próbálja előállítani a járvány ellenszerét. Sikerén az emberiség jövője múlik.
Ebből a történetből könnyen lehetett volna egy vérben tocsogó horrorfilm, vagy egy sci-fi-beütésű akciómozi is, de szerencsére a Legenda vagyok nem ment el egyik irányba sem – illetve csak pont annyit vett át mindkét zsáner elemeiből, amennyi még az alapötlet károsodása nélkül szórakoztatóbbá teszi a végeredményt. Itt ugyanis egy filmdrámával van dolgunk, amelyben nem az a lényeg, hogyan változott az emberiség fertőzötté, se nem az, hogyan rúgja szét a magányos hős a vámpír-zombik tökét – hanem az, hogyan éli meg azt a helyzetet, hogy egyedül van. Mit lehet ilyenkor tenni? Mit kell ilyenkor tenni?
A Legenda vagyoknak sikerül megvalósítania azt, amit nagyon kevés filmnek: néhány sablonos fordulattól eltekintve maximálisan szórakoztató, élvezetes szuperprodukció tud lenni amellett, hogy érvényes és hiteles kérdéseket vet fel.

December 14., hétfő, 22:00 óra – viasat3 – VIASAT3

(port.hu)

Kérem ossza meg ismerőseivel: